A zeneileg rendkívül sokoldalúnak minősíthető osztrák Michael Gregor (az úriember megfordult már számtalan csoportban - illetve jelenleg is tagja több zenekarnak - , mint például a SUMMONING, az ABIGOR, a PAZUZU, a DIE VERBANNTEN KINDER EVAS stb.) irányítása alatt álló KREUZWEG OST formáció 2000-ben megjelent debütáló korongja (Iron Avantgarde) ugyan felettébb felemás fogadtatásban részesült (elsősorban a "szakma" részéről, a nagyközönség többnyire pozitív módon értékelte), mégis érezhető volt már akkoriban is, hogy egy nem mindennapi csoport szárnypróbálgatásait szemlélhették az arra érdemesek. Az ezt követő 2005-ös Edelrost album már egyértelműen pozitívabb fogadtatásra lelt minden vonatkozásban (habár akadt, aki pocskondiázta ezt a korongot is lelkesen), hovatovább én személy szerint az egyik legjobb martial-industrial lemeznek tartom mind a mai napig, így tűkön ülve vártam a harmadik sorlemez megjelentetését, ami idén januárban realizálódott, a szokásoknak megfelelően az angol Cold Spring Records címkéjével.
Az Exitus In Paradisum indítja az albumot, hömpölygő monstrumként dübörögve, elfojtott szövegmondással, hangbevágásokkal, szikár dobütésekkel, hihetetlenül hatásos és magával ragadó perceket eredményezve. Az ezt követő Calvaria egy pattogósabb, zaklatottabb tétel, tipikus KREUZWEG OST-stílusjegyekkel, talán csak az összkép tisztább itt a korábbiakhoz képest, és furcsa leírni, de mintha némi ironikus vidámság bújna meg ebben a szerzeményben. A Stammen zord dallamaival, kimérten arcul csapó dobjaival egy lávafolyam méltóságával valamint ellenállhatatlan erejével tör utat magának, és itt már az egyszeri hallgató számára is egyértelművé válhat: hiába jók az ötletek és kompletten maguk a dalok, az összkép túl steril lett, hiányzik a jó értelemben vett koszos hangzás, ami eddig a csoport elsöprő erejét adta. Nincs komolyabb probléma, egyszerűen csak - bármennyire furcsán hangzik is ez - túl jól és mindenekelőtt túl tisztán szól az album, az én ízlésemhez és a KREUZWEG OST eddigi munkáihoz mérten legalábbis feltétlenül. A Heiliger Gehorsam himnikus hatása megkérdőjelezhetetlen, a martial industrial műfaj minden erejével (kliséjével?) és vehemenciájával felvértezve. A Thy Will Be Done esetében érezhető a legegyértelműbben, hogy a KREUZWEG OST immáron a műfaji kapukat is kitárta (vagy inkább résnyire nyitotta), hiszen visszafogottan, de azért kellő hangsúllyal elektronikus zenei megoldások gyűrűznek elő a hangkavalkád közepette, első nekifutásra egy picit meglepő módon, de hamar hozzá lehet szokni, szépen simulnak egymásra a zenei rétegek. A Black Moon power-industrialba hajló torzulása számomra vitathatatlanul a Gott Mit Uns egyik csúcspontja, letaglózó erejű, szikár és dühös, ahogy annak történnie kell... Ezen a vonalon halad tovább a Geh Mit Gott is, sőt még rá is tesz egy lapáttal az elődjére, fékevesztett hangorkánba torkollva. A Feuertaufe katonás menetelése és az albumot záró Gestige Emigration rövid merengése teszi teljessé ezt a minden ízében kiemelkedő anyagot, azonban mégis maradt bennem néhány kérdőjel, illetve nem csekély hiányérzet. Ennél is többet, jobbat és erőteljesebbet vártam ugyanis a csoporttól, a kiemelkedően erős Edelrost után legalábbis feltétlenül, a jelek szerint azonban a két lemez között eltelt 7 hosszú esztendő is kevésnek bizonyult, hogy megfelelően kiérlelt, méltó folytatást produkáljon a KREUZWEG OST. A félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, nálam így is - gyaníthatóan - a 2012-es esztendő egyik legjobbja lesz a Gott Mit Uns, de az előzmények és a fejlődési görbe figyelembe vételével enyhe csalódás ez a dalcsokor.
A lemez nagyon jó terjesztéssel rendelkezik, Európa számos országában beszerezhető, de a bőséges kínálat és a különböző akciós lehetőségek miatt elsősorban mégis a Cold Spring az elsődleges opció.
