Korábban már hírt adtunk a Darkwood-tribute megjelenéséről, most lássuk, milyen lett a lemezanyag.
Az amerikai David E. Williams a Nothing Left to Lose-t adja elő a Death in June stílusában, a Peaceful Snow zongorás hangzását és Douglas énekstílusát is megidézi. Nehéz eldönteni, hogy paródia-e vagy komolyan gondolja, de mindenesetre jó kezdés, jól sikerült feldolgozás (és még gitárszóló is van benne, amitől persze nem lesz jobb, sőt, de annyira azért nem is zavaró). A spanyol Har Belex a megszokott stílusában dolgozta fel a Lied am Feuert, akusztikus gitárral, csellóval, tangóharmonikával, torzított basszusgitárral, spanyol nyelvű szöveggel. Nagyjából követi az eredetit, csak a szöveg a fő különbség, de ez is szám is rendben van, és kiválóan is szól, mint általában a Har Belex felvételei. A német Traum'er Leben a Verloneres Heer erőteljes verzióját szállítja, női énekkel, izgalmas hangszereléssel. A dal alapja itt is az eredetit követi, viszont a pulzáló basszus és a zajos alapok kis ipari hangzást is kölcsönöznek a dalnak. Ez is kiválóan sikerült. A válogatás ötletgazdája, szervezője, az amerikai In Ruin a Break of Dawnt hozza, itt is mondhatjuk, hogy többé-kevésbé az eredeti nyomán, csak apróságokat tesznek hozzá, korrektül eljátsszák a dalt, sokkal többet nem nyújtanak, de ezzel sincs semmi gond. A szintén amerikai Crooked Mouth kis népzenei ízt ad a Secret Placeshez, bodhránnal, citerával, furulyával, de az alap itt is az akusztikus gitár az eredetivel megegyezően, férfi és női énekkel. Sajnos a hangzás nem a legjobb (az előzőekhez viszonyítva legalábbis), de a dal maga hangulatos.
A B oldalt is egy amerikai zenekar, a Night Profound nyitja az Epitaphfal, ők is kicsit "vadítottak" a dalon a Traum'er Lebenhez hasonlóan, a gitár erőteljesebb, a dob lüktetése is hatásos, a "kiegészítő" hangszerek (zongora, cselló, melodika) jól illeszkednek a dal szövetébe. Ismét egy német szereplő, a Von Thronstahlból, az Allerseelenből, a Miel Noirból és még számtalan zenekarból ismert Marcel P. szólóprojektje, a Tyr-Kreis a Winterrune metalos verziójával járult hozzá a kiadványhoz. Elektromos gitár, gépi tamok, szintetizátorfüggöny - annyiból mindenképp különleges, hogy nincs még egy ilyen stílusú feldolgozás a lemezen. A német Irmeynsul szintén népzenei, pogányfolkos vonalon készített a Deutsche Sonnwendből feldolgozást, népi hangszerekkel, férfi és női énekkel. Aki ismer, az tudja, hogy a pogányfolk az, ami a lehető legtávolabb áll tőlem, de azért vannak kivételek, mint például ez a dal is, kimondottan tetszik. Az amerikai Jerome Deppe a Caucasian Tales "kísérleti folk" verzióját készítette el, pszichedelikus gitárokkal, zajokkal, zörejekkel, erre is mondhatjuk, hogy különleges, nincs még egy ilyen a lemezen. A lemezt a Darkwood maga zárja egy élő felvétellel, amit még jó régen, a 2002-es Wave Gotik Treffenen rögzítettek, nem a legtökéletesebb hangzással (kicsit aránytalanul szólnak a hangszerek), de jól megidézi a "hőskort".
Nem tudom, hogy csak azért, mert jó volt az "alapanyag" (az összes itt szereplő Darkwood-számot nagyon szeretem), vagy tényleg kimondottan jó munkát végeztek a zenekarok, mindenesetre a lemez minden percét élveztem, az elejétől a végig. Valószínű, hogy mindkét említett tényező szerepet játszik ebben. (Azt is érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb zenekar az utolsó három albumról dolgozott fel dalokat, csak egyen-ketten nyúltak a régi klasszikusokhoz. Ez nagyjából megegyezik egyébként a mostani Darkwood-koncerteken tapasztalható arányokkal.) Az biztos, hogy az idei év egyik legjobb kiadványa neofolk vonalon, aki teheti, csapjon le rá, amíg lehet.
