Mint ahogy Budapest, úgy sajnos Bécs sem tartogatott túl sok meglepetést az elmúlt években a "neofolk és társai" közeg számára az élőzenés produkciók terén. Magyarországon a helyzet pozitív irányba látszik kimozdulni a tavalyi év novembere óta és az idén márciusban az osztrák fővárosban lebonyolított első Rites Folk fesztivál arra is csattanós választ adott, van-e létjogosultsága egy ilyen jellegű eseménynek a sógoroknál és továbbá természetesen kiemelt köszönet illeti az est szervezőjét, Wernert... Az alábbiakban Gresz Ágnes beszámolója olvasható erről a nem mindennapi eseményről.
Nagy várakozással tekintettem a bécsi Rites Folk fesztiválra, melynek szórólapját már a 2011-es WGT alkalmával a kezembe nyomták a lipcsei Ankerben. Bécsbe érkezésem után nem sokkal, miután ismét megbizonyosodtam róla, hogy az ottani városi közlekedés még mindig jobb, mint a budapesti, megkezdtem a sorban állást a Viper Room előtt. Mert ugye hiába nyugat, 7 helyett 8-kor volt kapunyitás, a szervezés tehát itt sem bizonyult zökkenőmentesnek. Miközben sétáltam lefelé a lépcsőkön a jegyszedőhöz, elfogott a nosztalgia: vörösre festett falak, szűk folyosó, hosszú lépcsősor, csak a tömeg nem volt múltidéző. A zenekarok körülbelül egy órás csúszással kezdtek, de ezzel párhuzamosan végig tartották a menetrendet.
Elsőként az Ashley Dayours MUSIC FOR RITUALS lépett színpadra. A számomra tejesen ismeretlen zenekar egész meggyőző alakítást nyújtott. Nem csupán egyszerű zajongást hallhattunk, a koncert egyáltalán nem volt monotonnak nevezhető, nekem nagyon kellemes csalódás volt. Élőben viszonylag kevés hangszer, gitár, dob és ének szólalt meg. A koncert második felében egy táncosnő is társult a színpadi produkcióhoz, akinek a sötét lepelből való megkoreografált kibújása tökéletesen társult a zenei háttérhez.
Az osztrák JÄNNERWEIN soraiban ezúttal a német VURGART zenekarból ismert Matthias Krause is közreműködött, aki nagyobb hírnévre azáltal tett szert, hogy múlt évben aktív részese volt a Death in June jubileumi turnéjának. Külön kiemelném Benjamin Sperling játékát, aki hegedűn kívül tangóharmonikát és pásztordudát is használt, ami sokkal látványosabbá tette az előadást. A hangosításról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, a szinte kifogástalan hangzáshoz azonban nyilván a zenészek képzettsége is nagyban hozzájárult (a banda egyébként az alpin folk kategóriába sorolja önmagát).
Ezután az alpesi fiataloknál sokkal kevesebb nézőt vonzó német GOLGOTHA következett. Valószínűleg gond volt a kontroll keverésével, mert a zenekar többször is elcsúszott sajnos, sőt, az egyik dalt újra is kezdték. Itt egy sokkal lassabb hangvételű és monotonabb zenét hallgathattunk, mint az őket megelőző csapat esetében. A rögzített zenei alapok mellett élőben az ének, a dobok és egy gitár volt hallható. A nehézségek ellenére a közönség lelkes tapssal honorálta a számokat.
Ezek után következett a két főzenekar, melyek közül először a SIEBEN lépett színpadra, melynek köszönhetően a nézőtér dugig megtelt lelkes rajongókkal. Véleményem szerint Matt Howden sokkal meggyőzőbb alakítást nyújtott a Viper Room színpadán, mint a WGT-n, ahol ezt megelőzően láttam őt. Sokkal élőbb volt az egész koncert, és bár a szövegeket nem kántálta a közönség, a tömeg rendesen együtt élt a zenével, volt tánc, vonaglás, miegymás. Az előadásnak egyáltalán nem volt „ülős produkció" jellege, amiben biztosan nagy része volt annak is, hogy a színpad elég alacsony volt, így közvetlen közelről lehetett élvezni a koncertet.
A SPIRITUAL FRONT mögött ismét a Mamma Roma c. opus került vetítésre Pasolinitől, ami végül is a kicsi égősorral a dobon kellemes hangulatot biztosított a koncertnek. A zenekar szokásához híven nagyon színvonalas előadást nyújtott. Az albumok anyagait rendkívül élvezhető módon hangszerelték újra. A közönség láthatóan sokkal jobban kedvelte a régebbi számokat, az új album dalai hozzájuk képest nem arattak akkora sikert. Ez alkalommal viszonylag sok átkötő szöveget hallgathattunk Simone Salvatoritól, de sem ez, sem pedig a hangosítók ismételt instruálása nem rontotta el a koncertélményt. Természetesen ezen a koncerten volt a legnehezebb mozogni a tömegben a fotózáshoz. Meglepő módon két felvonásban zajlott koncert, nevezetesen, az igen rövid első rész után, amin eléggé meglepődtem, a közönség ráadást követelt, mire visszajöttek, és tovább játszottak, kitöltve ezzel egy egészséges koncertidőt.
Összességében elmondhatom, hogy a kis hely nagyon jót tett a hangulatnak és a koncertélménynek (még annyit jegyeznék meg, hogy nem csekély elszántságra vall, hogy ilyen nagy nevek léptek fel ezen az estén, bízom benne, hogy a folytatás sem marad el). Az afterpartira első látásra eléggé megüresedett a parkett, ám miután annyi köd szállt alá a füstgépnek köszönhetően, hogy kis híján a mellettem ülő arcát sem láttam, megtelt a tánctér. A zenei repertoár teljesen élvezhető volt, bár igencsak sok elektronikus zenét játszottak. Végül is a magyar szekcióval (mindösszesen hárman voltunk) sikerült kellemesen átvészelnünk az éjszakát az első vonatig, majd újra meggyőződve arról, milyen kényelmes a Wiener Linien, hazafelé vettük az irányt.
