Ahogy a beharangozóban és a képgalériánál már említettük, 2017-ben kevesebb releváns zenekart tartogatott nekünk a WGT, már csak egy teljes „neofolk nap” volt (az eddigi kettő helyett), plusz elszórva egy-egy fellépés különböző helyszíneken. És emellett sajnos a felhozatal sem volt olyan, hogy dúskálhattunk volna a jobbnál jobb zenekarokban. Persze lehet (biztos), hogy az én ízlésem, érdeklődésem is változott az évek folyamán, már nem nézek meg mindent csak azért, mert „ehhez a körhöz” tartozik.
Emiatt (és még egyéb okok miatt) az egy szem „neofolk napot” sem láttuk teljesen, az olasz Hautville fellépésének közepén érkeztünk pénteken a Volkspalast Kantinébe. Őket már láttuk pár évvel ezelőtt, de az igazat megvallva egyáltalán nem ilyen zenére emlékeztem. Már a felállás (gitár, billentyű, cselló, dob, női ének) sem volt ismerős, a zene meg pláne nem. Kellemes olasz neofolk, a tipikus bontogatós gitárral, lágy, néha lendületesebb részekkel; meglepően jó volt. Volt egy dal, amelyikben csak hárman (gitár, billentyű, ének) játszottak, de az is jó volt, így is teljes volt az élmény. Nem tudom, hogy a komplett műsort hogy értékeltem volna, de ez az utolsó 15-20 perc kellemes meglepetés volt, élveztem. (Most egyébként megnéztem, hogy mit írtam róluk annak idején, és jól emlékeztem, tényleg más volt régen, ahhoz képest ez lényegesen jobb volt, mindenképp előrelépés – vagy csak én voltam jobb hangulatban; ezt soha nem lehet tudni.)
A következő fellépő a Kuppelhalléban a szintén olasz Ianva. Ők a szokásos "nagyzenekari" felállásukkal jöttek: akusztikus gitár, klasszikus gitár, basszusgitár, trombita, dob, ütős (aki harmonikázik is), billentyű, dob, férfi ének, női ének. Többször is láttam már őket, mindig meggyőző volt, profi előadás, amihez eddig mindig jó hangzás is társult. És itt jön be az, ami aztán az egész estét (sőt, az egész fesztivált ezen a helyen) végigkísérte: ahogy láttam, változott a technikai személyzet, új technikusok, keverősök voltak, gondolom a felszerelés is más volt ezáltal, de egyszerűen élvezhetetlen volt a hangzás: tompa, kásás, elmosódott, zajos, és még fokozhatnám, a lényeg, hogy eléggé megnehezítette a műélvezetet.
A Larrnakhot és az Ordo Rosarius Equilibriót láthattuk pár hónappal előtte ugyanitt, az utolsó Runes&Menen (pontosabban csak az ORE esetében igaz teljesen az ugyanitt kitétel, a Larrnakh ugyanis ezúttal a kantinban játszott, nem a kupolacsarnokban, de ez mellékes). Mindkét zenekarnál az utóbbi időben megszilárdult a felállás, az Ordónál egy dobos, egy gitáros és egy basszusgitáros, a Larrnakhnál egy basszusgitáros és egy csellós egészíti ki az „alappárost”. Összeszokottan, magabiztosan játszanak, mint mindig (ez persze el is várható ennyi "pályán töltött" év után). Mindkét zenekarról sokszor volt már szó lapjainkon, ezúttal sem tudok nagyon más, többet mondani. Talán csak annyit kell megemlíteni, hogy a Ianvánál említett hangzásbeli problémák az Ordónál is jelen voltak, itt talán csak annyiból volt más a helyzet, hogy mivel jól ismerem és szeretem a dalokat, még így is tudtam élvezni a koncertet (persze azért bosszantott, hogy miért így szól, és mennyivel jobban élvezném, ha jól is szólna, de túltettem magam rajta).
A szombati napra jutott az olasz Spiritual Front fellépése a Schauspielhausban. A koncert "alcíme" Black Hearts in Black Suits volt. Ebből jogosan gondolná az ember, hogy az azonos című lemezt mutatják be. Persze az várható volt, hogy logisztikailag ez nem egyszerű, mivel a lemezen a két fő alkotó, Simone Salvatori és Stefano Puri mellett egy vonósnégyes és egy héttagú kórus szerepelt, de úgy gondoltam, hogy egy WGT-n ez azért simán megoldható. Az természetes volt, hogy ez a koncert a színházban lesz, ez a tökéletes helyszín számára. Az első kisebb csalódás akkor ért, amikor a beállás során megláttam, hogy igazi hangversenyzongora helyett (ami a színházban alapból elérhető lenne) elektromos zongorát használnak. Lehet persze ezt sznobizmusnak gondolni, meg azt mondani, hogy nincs túl nagy különbség a kettő között. Túl nagy valóban nincs, de azért van, látvány és érzet szempontjából mindenképp, de persze zeneileg is. A második csalódás, hogy a vonósnégyes helyett csak egy hegedűs meg egy csellós van a színpadon. Erre is ugyanazt lehet mondani: nem annyira nagy különbség, de azért érezhető. A kórus viszont kompletten kimaradt, még egy-két énekes sem jött el "mutatóba". Így akkor már ugrott is az az elvárás, vagy remény, vagy nevezzük akárhogy, hogy a teljes lemezt eljátsszák elejétől a végéig. Jó, persze az várható volt, hogy az "ismétlődéseket" (ugyanaz a tétel szerepel instrumentálisan és énekkel is több esetben is) nem játsszák el duplán, de legalább akkor a rendes dalokat eljátsszák mind. Sajnos ez sem teljesült, mert volt olyan tétel a lemezről, ami előadható lett volna technikailag, mégsem játszották. Helyette régebbi szerzemények áthangszerelt verzióit adták elő, elsősorban az Armageddon Gigolóról, ami egyértelműen a legjobb lemezük, csak az a baj, hogy már kissé unom azokat a számokat (bármennyire jók is). Az eddig leírtak eléggé negatívnak, panaszkodásnak tűnnek, pedig egyáltalán nem volt rossz koncert, sőt. Mondjuk a tipikus vetítés (azaz hogy leadnak egy filmet a háttérben, ezúttal Fassbindertől az Amikor 13 újhold van egy évben címűt) annyira nem illett sem a helyszínhez, sem a műsorhoz, de zeneileg nagyon volt az egész. Jó volt a hangzás, jók voltak a zenészek, jók voltak a dalok is, minden a helyén volt, úgyhogy azt mondhatom, hogy a fent említett hiányosságok, visszásságok mellett azért így is átütő élmény volt, ami lehetett volna még jobb is, de ne legyünk telhetetlenek, az idei évben már ezt is meg kell becsülni, örüljünk, hogy legalább ennyit kaptunk.
King Dude budapesti koncertje előtt azt mondtam, hogy az előző évivel ellentétben azt a fellépést már kevésbé várom lelkesen, az új lemez sem tetszik igazán, de azért persze elmegyek, mert sosem lehet tudni, mindig érhet meglepetés, minden megtörténhet. És így is lett, nagyon jó koncert kerekedett belőle, részben annak hatására az új lemezt is megszerettem, így amikor kiderült, a WGT ideje alatt fellép Lipcsében, úgy döntöttem, hogy meg kell nézni még egyszer, már az új körülményekkel, új hozzáállással. Nem véletlenül írtam úgy, hogy a WGT ideje alatt, és nem a WGT-n, mert nem a hivatalos program keretében, hanem egy hivatalos kísérőrendezvényen, az Apocalyptic Cocktails partin lépett fel (az erre az időpontra tervezett oroszországi koncertjei elmaradtak, ezt sikerült gyorsan leszervezni helyette). A helyszín a Felsenkeller kisterme volt, ami értelemszerűen egyből megtelt, valószínűleg sokan kinn maradtak (kapunyitásra óriási sor kígyózott a bejáratnál, nem valószínű, hogy mindenki befért). A helyszín tehát ebből a szempontból nem volt túl ideális, kis helyen rengeteg néző, esély sem volt arra, hogy az ember esetleg más helyet keressen, ahonnan mondjuk jobban lát vagy jobb a hangzás, azzal kellett beérni, ami jutott. De ezzel nem is volt gond, viszonylag jó helyet sikerült szerezni, a lényeget lehetett látni, azt meg, hogy a hangzás máshol milyen lehetett, nem tudom megítélni, itt nem volt tökéletes egyáltalán, de még az élvezhető kategóriában volt, épp megfelelt egy bluesos garázsrock zenekarnak. Mert azt be kell látni, hogy King Dude rég maga mögött hagyta a (neo)folkos kezdeteket (legalábbis a zenekari koncerteken, a szólófellépésein azért természetesen még erősebben jelen van ez az irány), de továbbra is jó dalokat ír, és hatásosan is adja elő kísérőzenészeivel. A budapesti koncerthez képest a műsor nem sokat változott, nagyjából ugyanazt játszották, ugyanúgy (talán egy-két dalban volt különbség), főleg az utolsó két lemez dalaiból válogatva, mellette egy-két régebbi szerzemény. A nagy tömeg, a fülledt levegő és a nem túl jó hangzás ellenére élvezhető koncert volt, nem jobb, mint a budapesti (semmilyen szempontból), és abban sem vagyok utólag teljesen biztos, hogy megérte ezt választani a szóba jöhető alternatívákkal szemben, de csalódott nem vagyok miatta, hozta, amit vártam minden szempontból.
Mint látható, a mostani WGT tényleg nem volt eseményekben gazdag, legalábbis "neofolk" tekintetében semmiképp, de ez nem meglepő annak fényében, hogy kicsit pihen most ez a közeg, nincsenek nagyon új lemezek, nincsenek jó koncertek, fesztiválok (többek között ezért is születik manapság kevesebb írás nálunk is), de ez várhatóan és remélhetőleg csak átmeneti állapot. Ha a jelentősebb zenekarok sorra jelentkeznek majd új lemezekkel, akkor lesz miért koncerteket is szervezni nekik, beindul újra az élet, ha nem is úgy, mint régen, de azért jobban, mint most. Csak győzzük kivárni.
