A Sober Maal az első találkozásom a DE MANNEN BROEDERS gárdájával, ami nem is annyira meglepő, hiszen egy viszonylag friss formáció bemutatkozó korongjáról írok, a korábban már említett Colin H. Van Eeckhout érdekeltségi körébe tartozik ez a formáció is, de az úriember ezúttal egy komplett zenekar tagjaként ontja a hallgatókra ötleteit, amiben Broeder Dieleman és Pim van de Werken vannak a segítségére.
Az alap trió önmagát experimental folk zeneként definiálja, ami szerintem meg is állja a helyét, igazán új és friss megoldásokkal ugyan távolról sem szolgálnak, de például a merengős, terjengős megoldásaik szépen viszik magukkal a hallgatót, és amikor kórusban énekelnek (amiben egy öt tagú hölgykoszorú siet az urak segítségére), egészen magával ragadó perceket produkálnak. Ami kevésbé tetszik, hogy néhol (szerencsére csak rövid ideig) kicsit "spoken word" (lásd például Van Licht Ontdaan), vagy éppen minimal music a hangulat, ezekben a pillanatokban számomra egyértelműen ellaposodik a Sober Maal, ezáltal kicsit hullámzik a színvonal, ami természetesen nem javít az összképen, de igazán súlyos problémát mégsem okoz. Ami még kevésbé tetszik, hogy például a Verteere Heel során nem is kicsit bazári óbégatásba hajlik az ének, nem is igazán tudom mire vélni, az efféle megoldásokat a jövőben talán határozottabban gyomlálhatnák az urak, de mivel nem is feltétlenül én vagyok a DE MANNEN BROEDERS kiemelt célközönsége, így az sem kizárt, hogy másnak esetleg tetszik az ilyesmi. A Grafschrift ellenben egy egészen hangulatos, merengős szerzemény, ez a vonal már sokkal inkább kedvez nekem, nagyon szépen felépített és komponált darab, ahol az általam eddig nem ismert Pim van de Werken segíti az alaptriót orgonán és zongorán, részemről örömmel fogadnék több hasonló megoldást. Összességében tehát részemről erősen felemás ezen album megítélése, de ahogy fentebb is említettem, nem biztos, hogy feltétlenül nekem szól ez a zene, a kiadó elégedett a Sober Maal anyagával és állítólag a kasszáknál sem teljesít rosszul,  összességében tehát azt gondolom, hogy feltétlenül érdemes megismerkedni vele és legalább egy esélyt adni ennek a bő 44 percnek.
 
Ahogy korábban a CHVE kritikám során is említettem, a Relapse ezúttal sem aprózta el a megjelentetést, hiszen a CD mellett négy különböző vinyl is elérhető, konkrétan White [Bone] And Green [Olive] Custom Merge, Custom Galaxy [Black And Electric Blue], Coke Bottle Green With Bone White, Olive Green And Black Splatter és Coke Bottle Green (micsoda elnevezések...) lemezeken került forgalomba és talán nem vagyok túl (vagy éppen eléggé) cinikus, de amíg ezt leírtam, akár egy elfogadhatóbb DE MANNEN BROEDERS dalt is össze lehetett volna barkácsolni.