Azt elöljáróban feltétlenül le kell szögeznem, nem én vagyok a belga Colin H. Van Eeckhout vezette (és a nevének rövidítésével felruházott) CHVE legnagyobb rajongója (és akkor még igazán diszkréten fogalmaztam), de azért például a 2021-es THE MON társaságában megjelent megosztott kiadvány, a My Rotten Heart több alkalommal is forgott nálam a megjelenésekor, igaz, elsősorban a THE MON kapcsán, de Colin etapja sem volt rossz, csak egy kicsit a háttérbe szorult.

Számomra kicsit meglepő módon a Kalvarie kiadásának a lehetősége valahogy a Relapse látókörébe került, nem is annyira a műfaj, inkább a zene minősége okán, de ez természetesen erősen szubjektív. Lassan, komótosan építkezik ez a darab (az Eternit az egyetlen dal ezen a lemezen) és itt már el is érkeztem az egyik legnagyobb negatívumhoz. Túlságosan esetlegesen terebélyesedik a zene, amit titulálhatnék kimértnek, komótosnak, lassan hömpölygőnek, de én inkább feleslegesnek és ötlettelennek érzek. A dal első 10 perce szerintem tömény közhely és unalom, experimental dark ambient zene szól, abból a fajtából, amiből minimum Dunát lehetne rekeszteni, de az utolsó 5 percben megérkezik egy tárogatóval és mellotronnal szerelmi háromszögbe keveredett skót dudára emlékeztető hangszer, vagy effekt, hangszín, akármi, és egyfajta kellemesen ringató, mégis örvénylő atmoszférát teremt, amivel szépen menti is a menthetőt, de összességében akkor is kevésnek tűnik, legalábbis számomra. Nem vonom kétségbe, hogy van, akinek ez tetszik és létrehozni az efféle zenét nyilván élményt is jelenthet, plusz a dal közepénél beúszó, merengős (néhol kicsit bizonytalan és hamiskás, mégis hangulatos) ének javít is valamelyest a helyzeten, de mindent egybe vetve nálam ez nagyon kevés. Talán jobban is ki lehetett volna bontani ezt a dalt, határozottabban válogatva az ötletek között és esetleg nem 15 percre korlátozni az össz' játékidőt, mert részemről ez így nem több a nyersanyag pazarlásánál, hiszen egy online tételként, promóció gyanánt elfogadható is lehetne. Ezzel szemben, a Relapse nyilván komoly fantáziát lát (látott?) benne, hiszen az album titulushoz mérten nyúlfaroknyi játékidővel bíró kiadványt kilenc(!) verzióban szabadította a világra (kazetta, CD, valamint fekete és különböző splatter, továbbá színes vinylek formájában) ami az idő múlásával sem igazán érleli a Kalvarie minőségét, engem legalábbis semmi esetre sem talált meg elsöprő módon. Nem rossz anyag ez, de nagyon ötlettelen és zsákszámra akadnak ennél jelentősen érdekesebb zenék, és az állandósult dömping idején hasznos néha kicsit szigorúbban szelektálni.