Azt ki tudta, hogy az orosz NEUTRAL a kezdetek kezdetén metal zenét játszott? Konkrétabban, némi death metal hatás keveredett az experimental-industrial hatásokkal. Az sem volt rossz irány, de igazán erőssé véleményem szerint akkor váltak, amikor megalkották a Cold Plays EP-t és (többek között) a ROMOWE RIKOITO segítségével megvalósult koncertprogramjukat tökélyre fejlesztették, majd meg is jelentették Walpurgis Night at Luisen Kirche (Koenigsberg Live) címmel. Ettől kezdve az útról igazán soha le nem térve készítették a jobbnál-jobb lemezeket (feltétlenül ki kell emelném még az ALLERSEELEN és a OTZEPENEVSHIYE társaságában készített Georg Trakl-féle főhajtást), megingathatatlanul járva az ösvényt, káprázatosan megkapó szerzeményeikkel nem ritkán könnyeket csalva a hallgatóik szemébe.

A Last Tale Of Love album már a címével is rendkívüli mélységekről és magasságokról árulkodik, nem is okoz csalódást egyetlen lemezre préselt hang sem. Végig elmondhatatlanul szép dallamokkal, ámulatba ejtő hangszeres játékkal és tökéletes (férfi-női) énekkel varázsol a NEUTRAL, ezek a zenészek valóban szívből játszanak, mellőzve minden felesleges manírt, ha kell, harciasan ostromolva a lelkeket, ha kell a legmélyebb bánatot festve meg hangok által, és mindezt olyan kristálytisztán és természetesen, hogy téli fagytól jeges hegyi patakok vizének nemességével és makulátlanságával tudom a legmegfelelőbben leírni az élményt. A Dust Of The Stars duettjére már szavak sincsenek, ezt mindenkinek hallania kellene, ahogy a HP Lovecraft által inspirált Festival is feltétlenül kiemelésre érdemes (még az eleinte egy kicsit furcsán ható, később már kedvelhetően zakatoló dobok is rabul ejtenek), habár a témaválasztás nekem továbbra is meglepő egy kicsit, de maga a dal annyira jól sikerült, hogy minden esetlegesen felmerülő kétséget magabiztosan söpör el. A komplett lemez vitathatatlan remekmű, minden ízében és minden pillanatában a neofolk legszebb arcát mutatja. Makulátlan.