A klasszikus német neofolk utolsó és hosszabb távon legstabilabbnak mondható bástyája (Uwe Nolte mellett, de az ő története mégis más egy kicsit, és természetesen rajtuk kívül is akadnak még momentumok, de talán kevésbé jelentősebbek) szilárdabb, mint valaha, a nem feltétlenül és minden aspektusában támogató külső körülmények ellenére is. Habár a kedvezőtlen széljárás és a nehezített terepviszonyok a DARKWOOD gárdáját sem kímélik, Henryk Vogel csapata mindezek ellenére is töretlen elhivatottsággal és kreativitással teszi a dolgát úgy, ahogyan arra csak kevesen képesek. A Verlorene Welt nem szolgál meglepetéssel vagy bárminemű újdonsággal a DARKWOOD-ot már eddig is ismerőknek, "mindössze" a legmagasabb szinten fogalmazza meg a 2000-es évek elejére kivirágzó, majd kérészéletű, de teljes pompájában tündöklő német neofolk esszenciáját (DIES NATALIS, FORSETI, SONNE HAGAL és így tovább) úgy, hogy az mindenféle bágyadt nosztalgiától tökéletesen mentes, sőt, inkább friss és aktuális, a tradíciók magas fokú tiszteletét azonban szem előtt tartva.
 
A Verlorene Welt anyagát felesleges hosszúra nyújtott kéretlen kritikával, egymás után hányt elismerő szavakkal méltatni, ez a tíz dal önmagáért beszél és minden körülmények között tiszteletet parancsol, ezt az albumot egyszerűen csak hallgatni és méltányolni kell. Olyan tisztaságú és magas fokú érzelmekben gazdag, egyszersmind intelligens zene ez, amely egyszerűségében pompázik teljes dicsfénnyel, és érzelmi rezonanciák egész tárházát vonultatja fel, hallgatni is büszkeség, igazán káprázatos élmény, ahol a csoport által megfogalmazott gondolatok szerint az élet lényegében álomnak tűnik, de a halál és a kétségbeesett vágyakozás rémálmává változik át, ezzel együtt a túlélés mítosza örök bűntudatot hordoz. Az album CD és LP formában is elérhető, legalább az egyik verzió beszerzése fokozottan ajánlott, mert valóban a neofolk egyik legnemesebb küldetése és a létfenntartás gesztusa szólal meg a Verlorene Welt szerzeményei által.