Az olasz IANVA zenekar eddig talán nem kapott az érdemeinek megfelelő figyelmet Magyarországon (habár nálunk már volt részük némi méltatásban), így az alábbi interjúval igyekszünk kozmetikázni ezen az áldatlan állapoton. Az interjú létrejöttét hatékonyan segítette a zenekar ügyeit intéző Massimo, illetve a Last Exit csapatának egyik alappillére, Sütő Judit, az olykor magas hőfokon izzó, latin temperamentummal bőven nyakon öntött válaszokat pedig a formáció énekese, Mercy adta. 

- Hogyan értékeled a IANVA-ban eltöltött időt? Kérlek mesélj a kezdetekről!

- A IANVA 2003-ban született azután, hogy találkozott néhány genovai zenész, akiknek meglehetősen különbözött az önmagában is elég szélsőséges zenei háttere (kezdve a 70-es évek sötét hangzásaitól a black metalig, a progresszív rocktól a klasszikus zenéig, a sanzonokon át a dark ambientig), és akik azt tűzték ki célul, hogy kialakítanak egy bizonyos hangzást és azt működésbe hozzák. Ugyanebben az évben egy belső kör (Argento, Francesco és én) olyan kísérleti dalokat kezdett írni, amik kizárólagosan az olasz mainstreamből vett hangmintákra és a 60-as, 70-es évek olasz filmzenéire épülnek. Hamar rájöttünk, hogy mély, nagyon erőteljes végeredményre lehet jutni, ha loopokba szervezzük és rendezzük mindezt. Lírai, szenvedélyes, feltűnően sokszínű, ugyanakkor fenyegető volt a zenénk (nagyon meleg és egyáltalán nem "német", éppen ellenkezőleg, nagyon mediterrán). Arra jutottunk, hogy egy ilyen hangzás megérdemli, hogy teljes egészében kikutassuk és átültessük rendes hangszerekre. Szintén ekkor találkoztam Stefaniával, ami életem szerencsés fordulatának bizonyult. A tökéletes női hangot találtam meg, ráadásul nagyon jó hátteret és kiváló ízlést mondhat magáénak. Stefaniát követően Fabio Gremo csatlakozott hozzánk, aki klasszikus képzettségű és ért a hangszereléshez. Fabio megkérdezte néhány barátját, hogy beszállnának-e a zenekarba. Beszálltak, így Giuseppe és Davide is IANVA-tag lett. Argento 2006-ban kivált a csapatból, mert az egyetemi tanulmányaira akart összpontosítani, a helyén Fabio Carfagna játszik. A történet további része jól ismert.

- Mikor és hogyan fedeztétek fel a folkzenét (az avantgarde-neofolkot, a folk-rockot)?

- Ami engem illet (túl a 45-ön), a folk minden ágazata iránti érdeklődésem a 80-as évek vége felé erősödött meg. A korszak számomra legkedvesebb irányzata a goth-dark wave a legrosszabb periódusát élte. Elárasztott minket az igénytelen zene, a filléres hangzás, az ízléstelen és stílustalan emberek. A legrosszabb hagyományos rockzene lett újra a menő, az összes közhelyével és szenvelgésével. A műfunk plasztik szintihangzása folyt a csapból is. Mindenki amerikai akart lenni. A videojátékok özönvíz előtti hangzású zenéire táncoltak az emberek beecstasyzva, azokra az idiótákra és megalkuvókra jellemző tipikus pofátlansággal, akik trendiségük tudatában vannak. Azután ott volt a grunge, a tinédzser jajveszékelésével és paranoiájával, hogy milyen kegyetlen az élet, a srácok betépve, üres tekintettel, szétnyúlt rongyokban jártak. Utána meg jött a crossover, amikor a sok balfék bermudában ugrált. Rettenetes idők voltak. Ha divatos akartál lenni, követendő példává lett mindaz, amit ki nem állhattunk a felnőtté válás időszakának kliséi közül: csóró kinézet, nagy szavak a társadalmi kirekesztettségről, nem létező ízlés a stílus, a józan ész, a költészet, a művészet vonalán. Mindig hálás leszek a DEATH IN JUNE, a SOL INVICTUS, az IN THE NURSERY, a LAIBACH zenekaroknak, akik ezekben az időkben konkrét alternatívát kínáltak ezekkel a nyomorult életvitelekkel szemben. A múlt nagyszerűsége rengeteget jelentett nekem ekkor. Manapság kb. 80 %-ban a 60-as, 70-es évek pszichedelikus folk zenéit hallgatom, sötétebb dolgokat, krautrockot, filmzenéket és természetesen a hőn szeretett dekadens rockzenéket - ROXY MUSIC, David Bowie, VELVET UNDERGROUND és társaik.

- Mit jelent a zenekar neve és mi inspirálta azt?

- Régen Ianva-nak (ejtsd {"ianua"/"yanooah"} janua) hívták Genovát, a zenekar szülővárosát. A római korban a város védőistene Janus volt, a kétarcú isten, akinek egyik arca a múlt, a másik arca a jövő irányába nézett, ugyanúgy, ahogyan mi is gondolkozunk a művészetekről és a zenéről. Janus/Ianus egyben a kapuk őre is, a "ianua" őre, ami latinul kaput jelent és ami ebben az összefüggésben egyaránt utal spirituális és létező átjáróra. Századokkal később, az első világháborúban Ianvanak hívták az Arditi jól ismert, Genovából származó osztagát ("ianua" hadosztály). 

- Mi a helyzet most a zenekar háza táján, milyen terveitek vannak a közeli jövővel kapcsolatban? Mikor számíthatunk új albumra és mi volt a legutóbbi kiadványotok?

- Eddig két EP és két album jelent meg (a különböző bónuszdalokat tartalmazó újrakiadásokat nem számítva). A harmadik lemezt készítjük most, ami egy időigényes, nehéz feladat, mert egyikünk sem a zenéből él, úgyhogy csak a szabadidőnk áll a rendelkezésünkre ezen a téren, de még inkább azért, mert az új anyag szó szerint "monumentális" lesz. Helyenként túl fog mutatni a zene határain, 360 fokos művészi "csapásmérés" lesz. Korai még bármit mondani azon kívül, hogy érdemes várni rá. Nagyon súlyos lesz és több tekintetben meghatározó. 

- Milyen zenéket hallgatsz a hétköznapokban? Mit gondolsz az elmúlt években tapasztalható változásokról a "neofolk és társai" vonatkozásában? Szerintem jelentős visszaesés tapasztalható több fronton is, így például lényegesen kevesebb koncert szerveződik, amelyeken a közönség is rendkívül visszafogott számban képviselteti magát, a speciálisan a műfajra szakosodott magazinok többsége pedig megszűnt, ellenben rengeteg felemás, illetve kevéssé értékelhető zenekar jut megszólaláshoz például mp3-válogatásokon, CD-R/mp3 albumokon, ami szerintem egyértelműen negatív befolyással bír.

-Természetesen hallgatok zenéket. A zene sokkal több, mint az életemet kísérő hangulati aláfestés. Sokat segít, mikor a saját dolgaimat intézem. Mielőtt hozzákezdek a dalszerzéshez, rengeteg időt töltök azzal, hogy megalkossak egy történelmi jellegű fantáziaközeget, és ehhez a folyamathoz elengedhetetlen a zene, ami álmaim motorja. Ami a zeneipart illeti, az undergroundot elsősorban, a helyzet jelenleg bizonytalan és zavaros. Általánosságában elmondható, hogy igen komoly az érdeklődés a zene, illetve az elmúlt időszakok megjelenési stílusai iránt. Hihetetlen ugyanakkor, hogy mindez csupán mp3-fájlok tömkelegének a letöltését takarja. A fiatalok úgy kezelik a dolgot, mintha ingyen járna nekik a zene, úgy, ahogy egy almát leszednek a fáról. Mit érdekli őket a laptopjaikon, meg az ipodjaikon tárolt, majd sok esetben meghallgatás nélkül törölt brutális mennyiségű zenébe fektetett munka, erőfeszítés, ötletek. Mit nekik művészi, hangzásbeli minőség, lemezborító, szimbólumok. Egy beszűkült világban ezeknek nincs hely. Igazság szerint a zene eltűnni látszik a tömegmédia és az információs társadalom süllyesztőjében, vagy úgy is mondhatnám, hogy ezeknek a területeknek egy jelentéktelen oldalhajtása lett. Egyrészről biztató, hogy az IANVA-t is magában foglaló színtér erőfeszítéseket tesz ez ellen az elszemélytelenedés és az elértéktelenedés ellen, amit az előbbiekben említettem, másrészről aggasztó az ambíciók hiánya, az a hozzáállás, ami egyre csak zsugorítja és belterjesebbé teszi, csak hogy könnyebben elkerülhetőek legyenek bizonyos problémák... Ilyen időkben nagyon jó olyan embereket látni, akiknek igenis vannak művészi elvárásaik a kedvenc zenéikkel szemben, akiknek szempont, hogy a dalok képesek legyenek megteremteni valamilyen miliőt, hangulatvilágot stb. Nekem egyébként úgy tűnik, hogy a színtéren szinte mindenki kezd megelégedni azzal, hogy mások számára viszonyítási pont lehet. Örülnek ennek, holott ez óriási hiba komoly veszélyekkel, hiszen az emberi viszonylatok logikája azt mutatja, hogy minden elhal végül, ami nem növekszik, vagy terjeszkedik... Állandóan - hetente legalább egyszer - kapunk felkéréseket arra, hogy szerepeljünk válogatásalbumokon. Sajnos sokszor előfordul, hogy a legmeglepőbb furcsaságok szerepelnek a kötelezettségek között (írjunk alá szerzői jogi szerződéseket tisztázatlan státuszú, speciális kiadásokhoz, újranyomásokhoz, vegyünk figyelembe egy konkrét koncepciót - mintha bérmunkások lennénk - és társaik), emiatt kénytelenek vagyunk visszautasítani ezeket az ajánlatokat. Ilyenkor nyilvánvalóan semmilyen tiszteletet nem mutatnak a rengeteg munka iránt, amit a zeneszerzés és a felvételek követelnek. Egyetlen dal összerakása is nagyon sok időbe telik és ahogy már említettem, az nekünk nemigen van (mindannyian dolgozunk és a IANVA kiadványaira csak a szabadidőnket tudjuk fordítani), ugyanakkor minden apró részletet fontosnak tartunk, így kétszer is meggondoljuk, hogy mire mondunk igent. A IANVA kemény munka, tele kihívásokkal, ezért válogatásokon nem szerepelünk! Nem akarunk arrogánsnak vagy sznobnak tűnni, de ahhoz, hogy elkészítsünk egy kiadatlan vagy új számot egy válogatáshoz, nekünk heteket kell dolgoznunk. Semmi értelme nem lenne, hogy azután ez a dal olyan produkciók társaságában legyen hallható, amit pár óra alatt dobtak össze laptopon. Az ilyen projekteknek és zenekaroknak a legjobbakat kívánjuk, de a IANVA-nak máshogyan kell működnie. Azt sem erőltetjük, hogy mindig mindenhol ott legyünk, ez sem biztos, hogy előnyös, inkább egy egyenes, előretekintő hozzáállást képviselünk. Jobban szeretjük az együttműködéseket, főleg amennyiben azok a megbecsülés, a barátság és a kölcsönös tisztelet jegyében születnek, mert ezek képesek többet kihozni a zenekarból, míg egy válogatáson való szereplés aligha. 

- Megemlítenél néhány általad nagyra tartott albumot, illetve zenekart 2010-ből?

- Nagyon tetszik a MIDLAKE, a SIX ORGANS OF ADMITTANCE és a DEINE LAKAINEN új anyaga, valamint Brendan Perry új CD-je is (habár remélem, hogy legközelebb elhagyja a triphop-hangzást). Lássuk csak... Talán ide sorolnám még az ESPERS-t, a HOWL SERVICE-t és a MUSE MECHANIQUE-t... Neofolk vonalról a JANNERWEIN, a KLAMMHEIM és a WARDRUNA jött be igazán. 

- Mesélnél egy kicsit az olasz színtérről? Akadnak koncertek, zenekarok, akikre érdemes figyelni?

- Az olasz színtér nem nagy, mert néhány feltétel nem adott: nincsenek klubok, nincs háttérmunka, szakmai tudás, pénz és végül, de nem utolsósorban, nincs elég érdeklődő, aki biztosítani tudná azt a minimális bevételt, ami lehetővé tenné a zenekarok számára a szakmai tapasztalatszerzést, az előrehaladást. Jóformán minden sógor-koma alapon szerveződik, adott esetben a tehetséges zenekarok hátrányára. Ami a saját színterünket illeti, sajnos azt kell mondjam, hogy teljesen a perifériára szorult, mert a jelentősebb (természetesen főként az undergroundot érintő) kérdéseket illetően olyan emberek a döntéshozók, akik a 90-es évek elején kerültek pozícióba a "politikai korrektségük" által. Ezek az alakok az "arany éveiket" igyekeznek konzerválni, az indie-rock és az ál-noise sohasem létezett keverékével operáló trendeknek adnak meg mindent, pont annak, ami külföldön nevetség tárgya. Szerencsére a IANVA még ebben a rosszabb periódusban is nagy sikert aratott mindig idehaza. Egy ekkora zenekarnak állandó problémát jelent a megfelelő helyszín és a közeg megtalálása. Egyébként talán mondanom sem kell, hogy az olasz zenekarokat nagyon szeretik és tisztelik külföldön. A színtér egyik új és érdekes csapata az IVASHEKVICH. 

- Esetleg valamilyen üzenet a végére a magyar rajongók számára?

- Szeretem Magyarországot! A lapokban olvasom a híreket és az utóbbi hónapok eseményei alapján mondhatom, hogy újból bizonyítjátok, NAGYSZERŰ, bátor emberek vagytok. Emellett néhány éve abban az igen kellemes élményben volt részem, hogy egy korábbi zenekarommal, a MALOMBRA-val felléptünk a Szigeten. A szívembe zártam akkor az országotokat. Előbb vagy utóbb, remélem, hogy a IANVA-t is ez a megtiszteltetés fogja érni és felléphet magyar közönség előtt. Szóljatok a szervezőknek!

- Köszönöm az interjút!

- Mi is köszönjük neked, Gergő, az érdeklődést, a támogatást, és köszönjük az olvasók türelmét is!