A március 15-i hosszú hétvégén kerül sor a nem túl ötletes és izgalmas nevű, de annál izgalmasabb fellépőket felsorakoztató RITES fesztiválra a bécsi Viper Roomban (az egykori Monastery klub, számos érdekes koncert helyszíne a múltban). Ott lesz a helyi Ashley Dayour’s Music For Rituals, ami az ismert osztrák goth-zenekar, a Whispers in the Shadow gitárosának ritual/ambient szólópróbálkozása, ezúttal egy billentyűssel és egy táncosnővel kiegészülve. Fellép az osztrák neofolk legújabb üdvöskéje, a salzburgi Jännerwein, akiknek nemrégiben jelent meg új nagylemeze, várhatóan ennek anyagát mutatják be, kiegészítve néhány szerzeménnyel a nagy sikerű bemutatkozó lemezről. A ritual folkot játszó német :Golgatha:-nak is mostanában jelent meg az új lemeze, Horns of Joy címmel, erről játszanak majd kiemelten, de szinte mindegyik kiadványról várható szerzemények felbukkanása, új dalokkal karöltve. Talán már mindenki sejti, hogy a következő előadónak, a tehetséges angol hegedűs, Matt Howden Sieben néven futó projektjének is nemrégiben jött ki a legutóbbi anyaga, a (talán túlságosan is) hangzatos No less than all címmel, úgyhogy biztos nem ússzuk meg, hogy ne halljunk erről is pár tételt, a jól megszokott hegedű-looppedál-ének felállásban. Az este főzenekara a neofolk köréhez sorolható csoportok manapság egyik legnépszerűbbike, az utóbbi anyagaikkal a gótikus gengszter/western popban megmártózó olasz Spiritual Front lesz. Az ő legutóbbi lemezük már nem annyira új, és ahogy Lipcsében is tapasztalhattuk, a fellépéseiken elég széles keresztmetszetét nyújtják életművüknek, úgyhogy várhatóan most is eljátsszák az összes nagy slágerüket, közkedvelt dalukat. A koncertek után a helyi gothic-industrial éjszakai élet közismert dj-i szórakoztatják az összegyűlteket, legalábbis azokat, akik még bírják ilyen sokáig is.

Április közepén Prágában ad koncertet a magyar LARRNAKH csoport egymást követő két estén. A duplázásra való tekintettel a zenekar két teljesen eltérő műsorral készül a jeles eseményekre. A keddi, a Mátrix Klubban megtartandó előadáson a gitárcentrikus neofolk dalok, míg a szerdai K4 klubos estén a harsányabb industrial-ambient darabok kerülnek bemutatásra elsősorban. További információkért a larrnakh76@gmail.com címre írhatnak az érdeklődők.

AGALLOCH, VELNIAS, LARRNAKH 2012. április 17. Prága, Mátrix Klub, Csehország. Kapunyitás: 18:30

TABOR RADOSTI, LARRNAKH 2012. április 18. Prága, K4 Egyetemi Klub, Csehország. Kapunyitás: 19:00

Nem is olyan ritkán célkeresztbe tévedve, rendkívül mostoha felhangok közepette épül, "szépül" egy gyakran megdöbbentő kifejező erővel bíró zenei műfaj (egyesek szerint egyenesen életérzés, hitvallás), az industrial zene egyik ritka zord oldalhajtása, a power electronics. A múlt század nyolcvanas éveinek első felében olyan előadók által bontogatta szárnyait a stílus, mint például a WHITEHOUSE, a BLACKHOUSE, a CON-DOM, a THE GREY WOLVES, a GENOCIDE ORGAN (picit később az ANENZEPHALIA, vagy éppen a SURVIVAL UNIT), hogy csak a legismertebbeket említsem a teljesség igénye nélkül. Meghökkentő kifejezési módok és zenei eszközök, a politikai korrektséget (és úgy általában mindenfajta "birkamentalitást") jellemzően messze elkerülő eszmeiséget közvetítve, egymásnak rendszerint vállvetve küzdenek ezek a csoportok. A dp-motiv azonban, mint mindig, így most is hangsúlyozottan csak a zenére koncentrál, így egyértelműen annak alapján alkot véleményt. Jelen írásom tárgya a műfaj egyik viszonylag újabb keltezésű sötéten csillogó ékköve, az osztrák RASTHOF DACHAU és a német STAHLWERK 9 együttműködéséből megszületett The Final Resistance album.

Reinhard Hopfe (STAHLWERK 9, INDIGO LARVAE, STURMPERCHT és több egyéb), valamint Markus Presch (RASTHOF DACHAU, STURMPERCHT, LEGION CONDOR, MEN BEHIND THE SUN és még több egyéb) sok-sok év barátság után döntöttek úgy, hogy erejüket egyesítve megalkotnak egy megosztott kislemezt. A 7 incses korong 2003-ban jelent meg Blood Soil címmel a Steinklang gondozásában, ami annyira sikeresnek bizonyult a szakma, a rajongók és maguk az alkotók részéről is, hogy derék hőseink további ötletekkel, dalokkal felvértezve, a csomagolást is egy újabb szintre emelve - immáron a Reinhardhoz köthető AgitProp köntösébe burkolva - The Final Resistance címmel egy split albumot jelentettek meg a kislemez két szerzeményére felépítve. Az eredmény több mint zseniális lett, a legvisszafogottabb pillanataimban is minimum fantasztikus jelzőkkel kell illetnem ezt a mestermunkát. A 4 további dallal megtoldott, immáron LP formátumra (létezik CD-R is, de az egyértelműen pfujjj...) hizlalt kiadvány egy valódi industrial/power electronics alapvetés. Szikár, karcos, erőszakos, határokat nem ismerő és hihetetlenül lendületes. Nézzük tehát egy kicsit konkrétabban magukat a dalokat...

A nyitó Strength Through Discipline lassan építkező és terebélyesedő monstrum, tökéletes alapot biztosít a folytatásban érkező (a kislemez kapcsán már ismerősként üdvözölt) Blood Soil számára. Ez a dal maga a megtestesült power electronics himnusz! Lendületes, ütemes, zaklatott és elegáns, mégis - furcsamód itt jó értelemben vett módon - riasztóan monumentális. A videóverzión és a kislemezen (az albumon ez nem szerepel) a már ezer helyről ismerős Crowley loop után indul be a zene, amire Max és Reinhard felváltva üvöltik nagy-nagy átéléssel dörgedelmeiket. Az ezt követő Vater, Ich Rufe Dich! legalább ennyire szilaj darab, de az ellenpólus irányából építkezve. Lassan hömpölygő, hipnotikus lávafolyamként gurgulázva halad előre, a háttérben megbújtatott szívszorító dallamfoszlányokkal és a csendes narrációval megkoronázva. A Brotherhood Of War továbbra is kimért tempóban folytatja a lemezt, mindeközben a vokális munka is visszafogottabb, mégis az egész korongon itt alkalmazzák a legsűrűbb módon. Az ötödikként felcsendülő Siloah's Brook jelenti nálam az anyag csúcspontját, némileg a klasszikus repetitív zenék hagyományaira felépítve, de természetesen itt is az industrial hangképeket előtérbe helyezve. Megrázóan szépséges ez a dal, óceánként öleli körbe, majd rántja a mélybe a hallgatót, és nem is ereszti el többé, inkább magába zárja. A lezárás a Never Surrender képében érkezik hangmintákkal, torz ambient folyammal és a két főhős narrációjával. A lemez végére érve a hallgató egyértelmű megkönnyebbüléssel nyugtázhatja, elementáris erejű, ritka pazar eredmény született Max és Reinhard összefogásából, így akit egy kicsit is érdekel ez a nem mindennapi zenei kifejezésmód, annak legalább egyszer feltétlenül hallania kell a Final Resistance anyagát.

A 150 példányra limitált CD-R, valamint a két különböző változatban megjelent vinyl (90 példány a "kormozott" és 400 darab a fekete bakelitből) meglepő módon (vagy annyira mégsem, hiszen rendkívül kevesek zenéje ez a műfaj) még mindig kapható (habár a 90-es széria már csak különböző aukciós oldalakon, természetesen brutális árakon), így az érdeklődők bátran rohamozhatnak a Steinklang kiadónál, vagy egyéb európai terjesztőknél.

Uwe Nolte neve elsősorban az 1998 óta aktív német ORPLID formáció kapcsán vált ismertté, de hősünk szorgalmas emberként soha nem tartozott a babérjain nyugodtan és hosszasan ücsörgő léhűtők közé. Igaz, publikált hanganyagot jó ideje nem adott ki a kezei közül (talán ez is változni fog a közeli jövőben), de szorgalmasan koncertezik több formációval, mindeközben olykor több mint furcsa nyilatkozataival még a legelszántabb rajongóit is képes zavarba hozni és az alább olvasható interjúból az is kiderül, hogyan látja Herr Nolte jelenleg a neofolk helyzetét a hazájában és annak határain túl.

- Helló Uwe! Már elég régen jelent meg hozzád köthető hanganyag. Mi a helyzet jelenleg az ORPLID, illetve a BARDITUS csoportokkal, mikor lesz új album?

- Helló Gergő! Nos, már hosszabb ideje érzem azt (elsősorban az oroszországi élményeim óta), hogy kevésbé fontos számomra a fokozott jelenlét a lemezkiadás terén, nem látom értelmét, hogy minden évben friss anyaggal hívjam fel magamra a figyelmet.  Ahelyett, hogy folyamatosan egy új albumon törjem a fejem, inkább szeretnék sokat utazni és természetesen - ha van rá lehetőség - minél több időt tölteni a színpadon. Megjegyzem, van azért ötlet bőven, ami kidolgozásra vár, tehát albumot is fogok csinálni a közeli jövőben, de semmi esetre sem akarom elkapkodni.

A lengyel Rage In Eden kiadó nem pihen... A MARCH OF HEROES és a LIYR után ismét egy feltörekvő francia military industrial zenekarnak biztosítanak megszólalási lehetőséget. Az AUSWALHT (a LIYR-ből ismert Sven Mann által irányítva) a debütáló History Of Suffering után Paroxysm címmel gördíti útjára maga alá temető fenséges monstrumként új korongját. A 10 dalt tartalmazó CD erőteljes megoldásaival egyértelműen utat találhat a műfaj iránt fogékony hallgatóság felé, de hogy mi értelme volt a LIYR mellett Svennek egy hasonló zenei panelekre építő formációt életre keltenie, ki tudja? Talán csak ő... A korong hamarosan rendelhető lesz közvetlenül a kiadótól.

A RIE máris egyik aktuális kedvenceként ünnepli a spanyol SUVERANA Vanguard című lemezét. A tragikus melankóliával mélyen átitatott, lágy és kellemes dallamokkal fűszerezett, mégis feszes eleganciával tálalt neoclassical/industrial zene minden bizonnyal belopja majd magát a hallgatók szívébe és gyümölcsöző együttműködést produkál a Rage In Eden és a SUVERANA között, a 15 dalt tartalmazó anyagra pedig már nem is kell sokat várni, hamarosan kapható lesz.

Az egyéb, a közeli jövőben várható kiadványok között lesz majd a legendás COLD FUSION eredetileg 2006-ban megjelent és idén egy újrakiadás sorsára jutó ORP Orzel című albuma, a dark ambient reménységként aposztrofált ANTIKATECHON Chrisma Crucifixorum lemeze és a Europa Rex martial-ambient pörölycsapása a LEGIONARII zenekartól.

Érdemes tehát folyamatosan böngészni a lengyel kiadó oldalát, hiszen folyamatosan érkeznek a jobbára érdekesnek mondható zenék Marcin elkötelezett munkájának eredményeképpen.

rageineden.org

A svéd Peter Andersson (Lina Baby Doll) által 1991-ben - a mára már egyértelműen legendaként funkcionáló Deflagration Of Hell albummal - megszülető DEUTSCH NEPAL formáció vitathatatlanul az industrial/dark ambient műfaj egyik legérdekesebb, jelenleg is aktív képviselője. Lina az évek során temérdek kiadvánnyal (többek között 9 sorlemez, kazetta-albumok, több megosztott kiadvány, válogatásokon elhullajtott gyöngyszemek stb.), valamint olykor azért vitatható nívót képviselő élő előadásaival vitte tovább a projekt zászlaját, esetenként a földre ejtve (nem ritkán meg is tiporva), de többségében a magasba emelve. Ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért mindig esemény, ha új album jelenik meg a zenekar nevével, vagy élőben tekinthető meg az egyszemélyes, ritka sajátságos produkcióval előrukkoló zenei érzékcsalódás (jómagam 5-6 alkalommal is láttam már a DN-t színpadon, mégsem untam meg ezidáig, sőt érdeklődéssel tekintek a soron következő lehetőség elé).

A tavalyi évben, a litván Autarkeia címkéjével megjelent Amygdala-album sem okoz különösebb meglepetést, "csupán" a megszokott hangulatot és színvonalat produkálva szélesíti tovább a DEUTSCH NEPAL által megteremtett zenei univerzumot. Erőteljes indusztriális ütemekre (ütésekre) felépítve hömpölyög az itt már éjszakai sötétbe burkolt ambient-folyam, feketén izzó lávaként, miközben Lina talán a megszokottnál is többet énekel (ezzel is jelentős mértékben túlmutatva rengeteg kortárs, stílusazonos próbálkozáson) dacos, néha kissé megbicsakló és alkoholtól karcos hangján, érzelmekkel mélységesen átitatva, az An Invitation To Heaven perceiben véleményem szerint az életmű eddigi legnagyszerűbb megoldásait produkálva. Fantasztikus és egyben megrázó erővel bír az említett szerzemény mellett még a korongot záró Hard To Breath is, de igazából az egész albumot felsőfokú jelzőkkel kell illetnem, bevallom, a REUTOFF tagságával készített (véleményem szerint egy-két hajszálnyival gyengébbre sikerült) split anyag után nem is számítottam ennyire határozott és magával ragadó visszatérésre, így tehát egyértelműen kijelenthetem: a DEUTSCH NEPAL egy rövidebb pihenő időszak után ismét ereje teljében csap le az ártatlanul és gyanútlanul szemlélődő hallgatókra, a rajongók legnagyobb megelégedésére, vagyis a korongot gondozó Autarkeia kiadó ezúttal is egy remek kiadvánnyal gazdagította katalógusát. Peter Andersson tehát leszegett fejjel, konokul továbbra is járja az önmaga által kijelölt, vagy inkább kitaposott utat, a saját hadseregétől nagyrészt elszakadva, magányosan, az aktuális zenei irányzatokra fittyet hányva, sörgőzösen, de rendületlenül.

A március elején Budapestre látogató svéd legenda koncertje ezúttal a második Focus Abyssi-est keretében kerül megrendezésre, ahol közvetlenül Linától is beszerezhetők lesznek a csoport kiadványai.

Március első hetében nemcsak az esetlegesen konokul kitartó kemény, hideg téllel, de Albin Julius utazó cirkuszával is szembe kell majd nézni az arra érdemes közönségnek. Melyik lesz embert próbálóbb feladat? Sütő Judit ajánlója talán közelebb visz a megoldáshoz...

Focus Abyssi
2012.03.06., kedd, (20 óra kapunyitás, 20.30 óra koncertkezdés)
Kék Yuk, Budapest, III. ker. Fényes Adolf u. 28.
Belépő: 3400 Ft a helyszínen, 2900 Ft elővételben
Jegyrendelés: focusabyssi@gmail.com


Fellépők:

DER BLUTHARSCH And The Infinite Church Of The Leading Hand
DEUTSCH NEPAL
BAIN WOLFKIND
VARUNNA

Mivel az ajánlóban nagyrészt elmondtam minden lényegi tudnivalót a zenekarokról, a többiek meg sok mindent leírtak a beszámolójukban, amit én is írtam volna, ezért most inkább csak röviden a benyomásaimról írnék (plusz egy-két esetben kicsit hosszabban is, ha úgy adódik).

Az OWLS bemutatkozó lemezére azt mondtam korábban, hogy van rajta kb. 3-4 kiemelkedő szám, a többi elmegy. A véleményem azóta annyit változott, hogy a 3-4 kiemelkedő szám mellett a többi dal is kimondottan jó, mindegyik tetszik valamilyen szinten. Így hát ez a koncert az egyike volt annak a kevésnek, amit kíváncsian vártam. És nem is kellett csalódnom. Értelemszerűen a komplett lemezanyagot bemutatták (mivel másuk nem nagyon van), nagyjából egy az egyben úgy, ahogy a lemezen is van (de azért a számsorrend más volt). Lorenzo Esposito Fornasari - gépi alapok, ének, effektek (és "énekeffektek"), Eraldo Bernocchi - elektromos gitár, Tony Wakeford - ének, akusztikus gitár, ez volt a felállás a koncerten (ahogy a cd-n is), mindenki tette a dolgát, ahogy az elvárható tőlük. A zenét hangulatos, elgondolkodtató, néha felkavaró vetítés egészítette ki, összességében egy abszolút pozitív bemutatkozó koncert volt, jól indult vele a fesztivál (számomra). Azóta is bánom, hogy nem vettem meg a cd-t a helyszínen 10 euróért - akkor még nem éreztem úgy, hogy minden szám tetszene. (Hogy az új Sol Invictus-anyagot nem vettem meg ugyanitt ugyanennyiért, "látatlanban", azt már nem annyira bánom.)

Egy friss olasz elektronikus ritual-ambient duó debütálása várható még ebben a hónapban az Old Europa Cafe kiadó színeiben. A CANDOR CHASMA Corrado Altieri (Monosonik, Uncodified) és Simon Balestrazzi (T.A.C., Dream Weapon Ritual) által bemutatkozó albumán egy öt részből álló hallucinogén utazásra invitálja a hallgatókat az industrial zene kiszélesítésére törekedve, a klasszikus hangzást kotyvasztva friss hangképekkel. Az album címe még bizonytalan (habár érdekes módon a kiadó közölt egy verziót amihez egy lemezborító is tartozik, de a csapat tagjai ezt még nem erősítették meg), de az előrendeléseket (1 euró kedvezménnyel) már várja az OEC.

Szintén bemutatkozás céljával várható hamarosan a KIRLIAN CAMERA árnyékából kilépő Redux és becses neje, Claudia Morel által életre hívott LUX ANODYCA-album, a sokat sejtető címmel felruházott Soul Meshes. A zenei paletta a kiadónál felbukkanó csoportokhoz hasonlatos módon itt is rendkívül változatos, nevezetesen experimental-noir-goth a játék neve, a kihagyhatatlan dark ambient szósszal nyakon öntve. A kiadó szerint amennyiben kedveled a nem mellesleg alkoholos befolyásoltság alatt álló klasszikus noir-filmek megzenésítéséért felelős muzsikákat, úgy ezt a lemezt biztosan neked találták ki. Kíváncsian várjuk...

A csaknem 5 évvel ezelőtt megjelent Eight Studies In Transition című remekmű után ismét együtt dolgozik a Grzegorz Siedlecki vezette HOROLOGIUM és a BEYOND SENSORY EXPERIENCE soraiból ismert K. Meizter. Az ismételt együttműködés gyümölcse ezúttal a Decorated Silence címet kapta a keresztségben, éjsötét ambient zenét zúdítva erre az ártatlannak távolról sem nevezhető világra. A megjelenés heteken belül várható és a CANDOR CHASMA esetéhez hasonlatos módon itt is működik az előrendelés.

 Célegyenesben a ROMA AMOR harmadik albuma, hiszen a népszerű olasz duó legfrissebb kiadványa is heteken belül kapható lesz. A 12 ízesen melodikus folk szerzeményt tartalmazó Occhi Neri címet viselő lemez a 60-as évek romantikus mediterrán világába invitálja a hallgatókat megkapó őszinteségével és kifinomultságával. A retró szellemében elegáns halványkék digipak csomagolású kiadvány a kiadó téli megjelenései közül minden bizonnyal az egyik legérdekesebbnek ígérkezik, így tehát előrendelésre fel!

 www.oldeuropacafe.com

Ha már múltkor azt írtuk, hogy Ázsia fehér foltnak számít nálunk, tegyünk ez ellen ismét egy kicsit. Ezúttal is kínai kiadványról lesz szó, viszont jelen esetben csak a kiadó az, a zenekar nagyon is európai. A Belborn mindig is a német neofolk egyik mostohagyereke volt. A közönség egy része kimondottan kedvelte őket ugyan, de a megítélésük eléggé kétes volt a "bennfentesek" körében, a kívülállók pedig vélt (vagy valós) ideológiai okok miatt támadták őket - ez vezetett végül a zenekar öt (most már lassan hat) évvel ezelőtti feloszlásához, hét év működés után. És most, öt évvel később, ez a teljes hét év kerül összegzésre a kínai Midnight Productions gyűjteményes kiadványa által. Három nagylemez, két kislemez, egy közös kiadvány a Rose Rovine E Amantival, megszámlálhatatlan válogatásszám, valamint kiadatlan dalok (demók, koncertfelvételek, dobozban maradt szerzemények), ezek adják a díszdobozban megjelent 5 cd anyagát.

A lemezeket végighallgatva tisztán észrevehető a fejlődés íve, mind zeneileg, mind megszólalásban (az összes felvétel otthon, házi körülmények között készült). Az első nagylemezen még inkább a szintetizátorokkal, dobgéppel készített, leginkább talán minimalista new wave/dark wave-nek nevezhető számok voltak túlsúlyban, néhány akusztikus gitáros dallal karöltve, a felvétel minősége sem túl professzionális itt még. A második album ezt a vonalat viszi tovább, de már nagyobb szerep jut a gitárnak, a hangminőség is sokat javul, és a dalok is jobbak, "komolyabbak" lettek. Mindez a harmadik, Y című cd-nél érte el a csúcsát, amin már végképp az akusztikus gitáros szerzemények voltak túlsúlyban, slágeres, könnyen befogadható dalokkal, (a körülményekhez képest) jónak mondható hangzással. Míg a nagylemezekre mindenképp a dalforma a túlnyomóan jellemző, addig a válogatásszámoknál lehetőség nyílt a kísérletezésre is. Ezeknél az akusztikus gitáros és szintetizátoros dalok mellett felbukkannak hangmontázsok, elvontabb, akár pszichedelikusnak is nevezhető darabok is. A két kislemez is ezt a kettősséget mutatja: a 2000-ben megjelent Seelenruhe/Phoenix két igazán slágeres, akusztikus gitáros neofolk dalt tartalmaz, míg a 2005-ös Perchta inkább a Sturmpercht fémjelezte alpesi folk jegyében fogant. Kolompok, csörgők, népi dobok, erőteljes basszusgitárok uralják az anyagot, bajor dialektusban énekelt szövegekkel, az akusztikus gitáros dalok sem a német neofolk irányvonalát követik. A kiadatlan számok között van koncertfelvétel, egy szál gitárral, helyenként kevés dobbal támogatva, korábban megjelent dalok alternatív verziói, közjátékok, és olyan felvételek is, melyek a zenekar megszűnése miatt eddig nem jelentek meg sehol.

A kiadvány 500 példányban látott napvilágot, ebből 450 a normál verzió, ami 5 cd-t, 6 képeslapot és egy 64 oldalas bookletet tartalmaz kartondobozban. Az 50 darabos extra kiadáshoz jön még ezeken felül egy vászonzsák, amiben az egész csomag el van helyezve, egy póló, egy felvarró és két kitűző. A doboz szépen kivitelezett, jó minőségű anyagból készült, a vászonzsák is jó ötlet, viszont a zsákra varrt logó elég kezdetleges kivitelű. Az 5 cd sima kartontokban van, nem túl szép (az ezoterikus folyóiratok és egyéb hasonló kiadványok látványvilágát idéző) dizájnnal. A képeslapokon az eddigi kiadványok "artworkjéből" láthatunk szemelvényeket, szépen megvalósítva. A booklet az összes dalszöveget tartalmazza németül és angolul, rajzokkal, grafikákkal, festményekkel, (nem zenekari) fényképekkel. A felvarrón és a pólón a zenekar logója található, ízléses elrendezésben és kivitelben, a két jelvényen is a zenekar által használt szimbólumok láthatók, különböző változatokban.

Azt nem tudom, mennyi olyan rajongó van a világon, aki megveszi ezt a nem túl olcsó, de szépnek mondható kiadványt (főleg az extra verziót – bár ahogy nézem, az már el is fogyott), mindenesetre megérdemelt emlékállítás egy alulértékelt zenekarnak.

http://www.midnight-prod.com/midnight-series.html 

Bevallom, nehezen szántam volna rá magam, hogy kritikát írjak a magyar ACTUS csoport tavaly novemberében a HammerWorld (komolyan, ennél sokkal kínosabb ötletekről is szóltak egy időben a pletykák) és a Hyperborea 777 címkéjével megjelent különleges jelentőségű korongjáról, hiszen a szóban forgó kiadvány korábbi, mára már klasszikussá nemesült szerzemények átgyúrását tartalmazza, így rendkívül különös érzések (érzelmek) egész sorát generálta bennem. Ennek tükrében, hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy értékelés helyett ezúttal inkább "mindössze" egy bemutatást "vetek papírra", így tehát jelen írásom rendhagyó módon egyfajta útmutató és ajánló, a következtetések levonását a kedves olvasókra bízom.

Egy ACTUS-korong megszületése mindig rendkívüli esemény, beszéljünk akár a formáról, akár a belső értékekről, így tavaly sem történhetett ez más módon. A csoport szellemei vezére (Kulcsár Attila) jó érzékkel és kellő eleganciával egyengette a lemez világra jöttét (hírmorzsák az interneten, előzetesek az albumról), amely végül hivatalosan egy novemberi estén öltött testet, egészen pontosan az A38 koncerttermében lebonyolított lemezbemutató előadás alkalmával. Az önmagát az organikus zene megteremtőjeként definiáló csoport 10 régebbi dalt burkolt új köntösbe, formált sokkal inkább élő hatásúvá, köszönhetően természetesen elsősorban a kiadványon felbukkanó zenészek népes hadának. A nyitó Babel Pittel és még négy társával a Sacro Sanctum album, az Apocalypse-szel és a Ceremonyval a debütáns A Way To The Empire Of Strength And Order korong, és végül három szerzeménnyel a második sorlemez, a Das Unbennenbare  képviselteti magát az Essence első felvonásában, mindennemű időrendiséget figyelmen kívül hagyva, szétszórva az ezüstös diszken. Személy szerint a Manifestationt hiányolom finoman (vagy inkább rendkívül határozottan) az Again And Again EP-ről, de elképzelhető, hogy a szerzemények kiválasztása során csak az albumokat vették figyelembe. A dalok erőteljes átfogalmazásban kerültek a lemezre, de azért a többség így is rögtön felismerhető már az első másodpercekben, különös és borzongató időutazásra invitálva ezzel a hallgatókat, egy spirituális kalandozásra, a zene hangjai által. 

Az alapelemek közül a tűz egyértelműen fellobogott ismét, de legalábbis szikrák gyúltak, jelezve, hogy a szellem világosságának tisztán tartása továbbra is az ACTUS egyik legfontosabb célja, az erre való törekvés pedig egyértelműen sajátossága. Az útonjáráshoz az útmutató természetesen feltétlenül szükséges, az pedig, hogy erre milyen mértékben alkalmas az Essence, azt döntsék el a hallgatók maguk.

A csomagolás láthatóan aprólékosan kidolgozott, a booklet kellően informatív, dalszövegekkel és zenekari leírásokkal (magyarul és angolul), de a Hammer-logó, valamint a harsányan éktelen vonalkód és egyebek egy kissé lerontják az összképet, sajnos.

Eddig, a nemzetközi helyzetet jól leképezően, főleg európai előadókkal és kiadványokkal foglalkoztunk, néha-néha szóba kerül egy-két amerikai is, más földrészek abszolút fehér foltnak számítanak ezen a téren. Pedig Ázsiában is zajlik az élet (már csak méretéből kifolyólag is), jelentős színtér kezd kinőni, alakulnak zenekarok, születnek kiadványok, még ha hozzánk ezekből nagyon kevés is jut el, hiába mondják, hogy az internetnek köszönhetően eltűnnek a határok, minden karnyújtásnyira kerül, a kulturális határok, úgy látszik, továbbra is jelen vannak. Kitekintésként jöjjön egy rövid ismertető a kínai Raflum bemutatkozó EP-jéről.

A zenekar mögött a szecsuáni Han áll, aki 2009-ben kezdett ezen a néven zenélni, és egy demó elkészítése után jutott a lehetőséghez, hogy kiadhassa első hivatalos anyagát a kínai Pest Productions gondozásában. A névből már talán lehet sejteni, hogy egy metalkiadóról van szó, elsősorban black metalra szakosodva. A Raflum zenéje valamennyire illik ide, a tipikusnak mondható, "metalosok játszanak akusztikus folkot" vonalba sorolható. Akusztikus/klasszikus gitár, szintetizátor, fuvola/furulya, természeti hangok (szél, mennydörgés, madárcsicsergés, vízcsobogás, tücsökciripelés), nagyrészt instrumentálisan (az Early Morning című dalban hallható egy kevés suttogás - ha nagyon odafigyel rá az ember). A tételek jól kidolgozottak, szépen szólnak, kellemes, nyugodt hangulatot árasztanak. Hogy a metalos gyökerei is megmutatkozzanak, néhány számban rockdobok is megjelennek, kétlábdob, farkasüvöltés, minden, ami ezen a vonalon kötelező - de nem biztos, hogy itt annyira nagy szükség volt rá. Van egy-két rövidebb szerzemény, ami inkább vázlatnak tűnik, véget ér, mielőtt kibontakozhatna, ezeket nem ártott volna jobban kimunkálni, mert egyébként nem rosszak ezek a dalkezdemények. És az egész anyagra ezt lehet mondani, egyáltalán nem rossz, kimondottan kellemes hallgatnivaló, a hossza is ideális (24 perc), ennyi idő alatt nem válik unalmassá. Azt nem mondom, hogy ez a lemez, ez a zenekar fogja megváltani ezt a zenei világot, vagy bármi újat mutatna, sok ilyet hallhattunk már, de aki igazán szereti ez a stílust, az nyugodtan tehet vele egy próbát, nagy baja biztos nem lesz tőle, és megtapasztalhatja, hogy a Föld túlfelén is élnek rokonlelkei.

A teljes anyag meghallgatható a Pest Productions Bandcamp-oldalán, és persze meg is vásárolható a kiadótól.

A tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése számomra a Cult of Youth új nagylemeze volt. A korábbi anyagaik nem nagyon érintettek meg, nem is hallgattam őket túl sokat, ez a lemez viszont már az első hallgatás után megfogott, azóta is rendszeresen visszatérő vendég a lejátszómban, teljesen elnyerte a tetszésem ez a neofolkos, new wave-es, (post)punkos keverék. És ami fontos még, hogy jól is szól, szemben a korábbi kiadványokkal, melyek eléggé erőtlenek voltak. Az album után nem sokkal megjelent egy kislemez is, két új számmal. Az A oldalon a címadó The Devil's Coals található, ami egy hagyományosabb neofolkos szerzeményként indul, csak akusztikus gitár, basszus, hegedű és visszafogott ének, a dobok később lépnek be, ezzel új lendületet adva a dalnak, az ének is fokozatosan átvált a megszokott, punkosabb kiabálásba, és ez így is marad a végéig. Ez a szám a nagylemez zenei világának egyenes folytatása, ugyanazon a színvonalon és minőségben. A B oldalon pedig egy feldolgozás található, mely (a) Martial Canterel szintén tavaly megjelent You Today című lemezén szereplő minimalista szintipop dal, a Sidestreets élőhangszeres átirata. A Cult of Youth verziója kicsit lendületesebb az eredetinél, de nagyjából ugyanazt adja vissza, csak gépek helyett gitárokkal és dobbal (és egyéb hangszerekkel) előadva, a végén torzított gitáros zúzással. Az album kritikájánál azt írta egy hozzászóló egy másik oldalon, hogy őt a Cult of Youth a régi, 80-as évekbeli magyar alternatív és újhullámos zenekarokra emlékezteti. Én akkor ott ezt nem éreztem annyira találónak, ennél a feldolgozásnál viszont nekem is egyből a korai Európa Kiadó és társai jutottak eszembe. Persze ez főleg a közös ősöknek, a közös gyökereknek és hatásoknak (angol new wave és post punk, amerikai art punk) köszönhető, így 30 év különbséggel is. A 80-as évek szerelmeseinek mindenképp ajánlott darab.

A kislemez 500 példányban jelent meg (400 fekete és 100 kék vinyl), és már az összes elfogyott (talán egyes terjesztőknél még elvétve akad pár darab). Úgy tűnik, a Cult of Youth Amerikában kezd egyre népszerűbb lenni, nem is érdemtelenül. Talán előbb-utóbb Európában is így lesz, jó esély van rá.

http://www.blindprophetrecords.com

A nagyszerű bemutatkozó kislemez (Triumph, 2004) és a jól sikerült, széles (megérdemelt) közönségsikert eredményező két nagylemez (Ars Militaria, 2005; Piece Heroique, 2006) után a harmadik nagylemezzel (Muse in Arms, 2008) kezdett kicsit halványulni a Triarii csillaga, az a lemez már nem volt annyira átütő, mint elődei, a kifáradás jelei mutatkoztak rajta, egy-két jobban eltalált darab mellett nagy átlagban eléggé középszerűnek volt mondható (nem volt rossz önmagában, csak az előzmények után többet várt volna az ember a martial industrial mondhatni vezető zenekarától). Három év után (ami az eddigi legnagyobb szünet volt a formáció történetében) itt egy új anyag, az év utolsó napján megjelent Exile, és mindenki kíváncsian várta, hogy most mire volt képes Christian Erdmann, merre megy tovább a Triarii. Nos, azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta. Olyannyira, hogy korábbi motívumok szinte egy az egyben visszaköszönnek ezen a cd-n is. Már a nyitó Monstranz című tételben is vannak dallamok, komolyzenei darabokból átvett futamok, melyek a korábbi anyagokat idézik, de mindez leginkább a második számban, a lemez slágerének szánt/tekinthető Emperor of the Sunban csúcsosodik ki. Ebben az előző lemezről ismert Europa című dal idéződik elég erőteljesen meg, mind zeneileg, mind az ének szempontjából, az ember szinte várja, hogy az első sor után megszólaljon az a markáns, fékcsikorgásszerű effekt, ami oly jellemző az említett számra, és nem is kell nagyot csalódnia, mert bár az első sor után nincs ott ez a hang, de az első versszak végére már meg is érkezik, hogy aztán még többször visszatérjen (szintúgy a következő dalban, az ismét egy korábbi darabra emlékeztető, címadó szerzeményben, ahol még sűrűbben is felbukkan, mint az Emperor of the Sunban - úgy látszik, Christian kedvenc hangmintája ez). Ez ezt követő Iron Fieldsben pedig a jellegzetes fuvoladallam lehet ismerős korábbról, és még hosszan lehetne sorolni a példákat. Mégis azt mondom, hogy mindezek ellenére is kimondottan jól sikerült ez az anyag, jól szerkesztettek a dalok, élvezetes a hangszerelés, tökéletes a megszólalás, minden a helyén van, nincs olyan üresjárat, mint a Muse in Arms esetében volt. Ez persze annak is köszönhető, hogy sikerült jól eltalálni a formátumot egy hétszámos, félórás minialbum képében, ami nem engedi, hogy unalmassá váljon az anyag, mintegy a Triarii esszenciáját tartalmazza, töltelékszámok, mellékvágányok nélkül. De hogy áldozzanak a mennyiségben hívők oltárán is, az utolsó szám végére másfél perc csendet tettek, hogy ezzel elérje a lemez a 30 perces hosszt (persze ez csak a látszaton segít, és akár ellenkező hatást, csalódottságot is kiválthat). A 6-paneles digifile cd 2000 példányban jelent meg, úgyhogy attól nem kell félni, hogy hamar elfogy, de aki eddig szerette a Triariit, az mindenképp szerezze be, mert nem fog csalódni. És a zenekarral ismerkedőknek is ideális lehet ez a lemez, benne van minden, amiért a Triariit szeretni lehet, nem túl hosszan, elsőre is könnyen befogadható formában.

http://www.triarii.de
http://www.eternal-soul.de

A tavalyi esztendő első harmadában megjelent, felújított és némileg kibővített sorlemezeket tartalmazó (a megalakulásakor a társulat még MASCHINENZIMMER 412 néven futott, a kilencvenes évek elejétől azonban egy rövidített verzióra váltottak át), innen-onnan összegereblyézett bónuszokkal kiegészített MZ. 412-díszdoboz ugyan kétség kívül rendkívül izmos és impozáns kiadvány (HNB szerint dolgoztak is rajta eleget), ennek ellenére mégis egyfajta hiányérzetet generál, bennem legalábbis feltétlenül. Nézzük egy picit részletesebben...

Az egyértelműen hiánypótló egyenkénti újrakiadások (egyen-fekete digipak csomagolásban, bónusz dalokkal) mellett a Cold Spring természetesen nem hagyhatta ki a kínálkozó ziccert, így Justin Mitchell a kiadó fejeként meg is álmodott (a pletykák szerint az ő fejéből pattant ki az ötlet), majd piacra dobott egy díszdobozt a csoport eddigi (a névváltoztatás utáni) sorlemezeivel, valamint egy kiadatlan dalokat (szám szerint kettőt: Nil Volentibus Arduum és Non Omnis Moriar) tartalmazó 5 incses bakelit korongot. Az albumok méltatásával ezúttal természetesen nem húzom az időt, hiszen az érdeklődők már betéve ismerhetik őket, ellenben a "Value" címen futó pakk, azt hiszem, megérdemel néhány sort, bemutatás gyanánt. A külső borítás rendkívül szépen megmunkált, a formáció logójával díszített fedőlap különösen impozáns látványt nyújt. A doboz belül puha, sötét árnyalatú bársonyszerű anyaggal bélelve, két külön fakkra osztva. Az egyikben a korongoknak, a másikban az egyéb csecsebecséknek (MZ. 412-pohár, nyakkendő, matricák és képeslapok) biztosítva helyet, mindez összesen 300 példányra korlátozva. A bónusz bakeliten található dalok közül a Nil Volentibus Arduum egy merengősségében is zajos, dark ambient-industrial hibrid, meglepően rövid játékidővel (a 3 percet sem éri el), míg a Non Omnis Moriar egy árnyalatnyival radikálisabb összképet mutat karcos harsányságával. Mindkét szerzemény megfelelően idomul az életműbe, de távolról sem nevezném őket meghatározó jelentősségűeknek, a célnak többé-kevésbé megfelelnek, de igazán kiemelkedő pillanatoknak nyoma sincs bennük. Ez sajnos szintén elmondható az albumokhoz csatolt bónusz dalok kapcsán is (innen-onnan összekotort félkész daraboknak tűnnek leginkább), így zenei téren legnagyobb sajnálatomra nem nyújt valódi pluszt a kiadvány. A körítés ellenben első osztályú (habár a különálló digipak borítókon még lehetett volna szerintem dolgozni egy kicsit), így a fanatikus rajongók mellett elsősorban azoknak ajánlom a csomagot, akik nem gyűjtögették hosszú éveken át szorgalmasan az MZ albumait, habár ők meg inkább talán a szimpla újrakiadásokra pályáznak majd.

A kiadvány az alacsony példányszám ellenére is meglepően jó terjesztést kapott, több európai kiadónál is kapható még jelenleg is, de elsősorban természetesen a Cold Spring raktárában érdemes kotorászni az utolsó példányokért, meg kell jegyeznem azonban, hogy különböző aukciós oldalakon már most(!) érthetetlenül magas árakon hirdetik a dobozt.

www.coldspring.co.uk