Az amerikai VRADIAZEI csoport Európában talán kevésbé ismert formáció, ezen az áldatlan állapoton segíthet azonban jótékony módon ez az igazán figyelemre méltó bakelit korong, amely lényegében a csoport hivatalos debütálásának is tekinthető (két félhivatalos kazetta jelent meg eddig mindössze, de a zenekar egyik tagjával történt beszélgetésből az derült ki, hogy nem tekintik azokat teljes értékű megjelenéseknek).
A nyitó Honey egy többé-kevésbé vidámnak mondható főtémára épül, kicsit meg is lepett ez a könnyed hangvétel, de a hölgyek rövid úton le is zárják az önfeledt mókázást, hogy a lemez hátralevő részében teljesen elvarázsolják a kedves hallgatót, amihez a másodikként felcsendülő Path Of Shadows (hm, azért ennél talán ötletesebb számcímet is alkothattak volna) biztosít tökéletes alapot Yianna megfelelő módon karcos gitárjátékával. Az "A" oldal első felén túljutva az In The City okoz rendkívül kellemes perceket, habár a bendzsót és a buzukit kezelő Lilia részéről ugyan tapasztalható némi bizonytalankodás, de annyira élvezetes, lendületes és őszinte ez a zene, hogy ezen könnyedén túl kell és lehet lépni. A dal végén hallható diszkrét vokál szépen egészíti ki és teszi kompletté ezt a nem mindennapi szerzeményt. A Ghost Leaf hasonlóan temperamentumos, delejes erővel rendelkező dal, méltó lezárása az album első felének. A "B" oldalt indító 13 Moons egy rendkívül zaklatott és felkavaró, lassan építkező, majd felpörgő ritmusokkal operáló, szilaj csikóként száguldó tétel, Christine itt (is) érzelmektől mélyen átitatott hangon adja elő mondanivalóját dalba öntve, szívbemarkoló módon. Az ezt követő Origin And Fate is ezen a vonalon mozog tovább, majd következik a záró River Of Stone, itt Marit hegedűjátékát kell mindenek előtt kiemelnem, hiszen fantasztikus, amit a hölgy produkál, szenvedély és mámor uralja a játékát, amihez ráadásul hihetetlenül magabiztos technikai tudás párosul. Egy szó, mint száz, üdítően élvezetes ez a lemez, sugárzik belőle, hogy a hölgyek nagyon-nagyon élvezik amit csinálnak és kellően magabiztosak is. Zenéjük nem meglepő módon a tengerentúli "újkori" folk alapból táplálkozik elsősorban, ha feltétlenül viszonyítási pontot kell keresnem, akkor a CHANGES és a BACKWORLD csoportokat említeném, de inkább csak tájékoztató, útmutató jelleggel. Roppant módon kellemes és túlzás nélkül varázslatos muzsikát produkálnak a hölgyek, minden felesleges körítést mellőzve, ami azért valljuk be, rendkívül ritka manapság, az én szívembe egyértelműen belopták magukat. A hazájukban viszonylag gyakran koncerteznek (akár egy kisebb könyvtárteremben is), ellenben sajnálatos módon vastagon esélytelen egy európai felbukkanás a részükről.
A korong 500 példányban jelent meg (300 fekete, 100 arany és 100 bronz színű bakeliten) de manapság már rendkívül nehéz beszerezni, habár egy-két kisebb terjesztőnél még érdemes lehet kutatni utána ( a Steinklang például árulja).
