A Robin Storey által irányított angol RAPOON (Robin egyik unokaöccse által keresztelkedve) formáció valóságos kultuszt teremtett, valamint egy rendkívül sajátságos zenei világot épített fel maga köré az industrial-ambient világában az elmúlt két évtizedben (ha a debütáns Dream Circle albumot vesszük támpontnak, akkor idén 20 éves a csoport). Kezdetben színtiszta industrial-ambient zenével, majd az idő múlásával némileg színesedve, olykor modernizálva a megszólalást és a formát (nem is annyira ritkán tördelt ütemeket, már-már táncolható, modern alapokat produkálva) gyártotta rendületlenül a kiadványait Robin Storey a kilencvenes évek második felében (véleményem szerint) fantasztikus magasságokba emelte a RAPOON-t, ekkor olyan gyöngyszemek születtek, mint az Errant Angels, a Darker By Light, vagy az Easterly 6 or 7, melyek nálam egyértelműen a zenekar legerősebb szerzeményeit hordozzák magukban. Ekkoriban a RAPOON (a VIDNA OBMANA mellett) a natural-dark-ambient legerősebb pillérének számított, teljes joggal és egyértelműen megérdemelten. Ezekben az években színpadon is volt szerencsém megtekinteni a formációt és biztosan állíthatom, az angol legenda ott sem vallott szégyent, erőteljes és lehengerlő produkcióval nyűgözte le a nagyérdeműt Mr. Storey, egy apró bécsi klub falai között. Robin kezdeti lendülete azonban az idők folyamán nemhogy megtörni nem látszott, inkább egyre nagyobb fokozatba kapcsolt, ami mára már azt eredményezte, hogy a két évtizedes karrier során ötvennél is több kiadványt (albumokat, kislemezeket és így tovább...) bocsátott közre a rajongók többségének általános megelégedésére. Úgy tűnik, én azonban ebben a vonatkozásban egyértelműen a kisebbséget képviselem, miszerint a kevesebb több, vagyis a kezdeti zseniális lemezek után egyre gyakrabban csúsztak be feleslegesnek mondható, gyengébb alkotások, és sajnos azt kell leírnom, hogy a néhány napja megjelent Disappeared Redux (a még 2010-ben útjára bocsátott Disappeared kibővített, feljavított változata) is a gyengébb láncszemek egyre terjedelmesebb halmazát gyarapítja csupán, az életmű dicsfényét egyértelműen elhomályosítva.
A meglepően nyúlfarknyira sikerült, nyitó Sunshine In The Parlour mindenfajta súly és emlékezetes megoldás nélkül vezeti fel a korongot, az ezt követő Days Like Rain számára biztosítva egyfajta alapot, de sajnos már itt érezni, hogy álmos az egész produkció, inkább egyfajta rutin íze van. Ezt a benyomást erősíti a Lost Caress és a Dust Rattle is, majd következik a The Outside Shadow, amely véleményem szerint az első erőteljesebb dal az albumon. Itt érezni először, hogy Robin Storey még most is képes emlékezetes pillanatokkal felvértezni a szerzeményeit, sajnálatos azonban, hogy ehhez a teljesítményhez nem párosul egy kicsit erőteljesebb rotáció az idősödő zenész részéről, ezután sajnos ugyanis ismét a "gyengélkedés" percei következnek, egyfajta visszás hullámvasutat eredményezve így. A Snow Legend és a záró She Never Came teljesít még elismerésre méltó módon, de a kiemelt trió sajnos kétség kívül kevés ahhoz, hogy a vállán cipelje ezt a kis túlzással feleslegesnek titulálható albumot. Az említett szerzemények egy EP-re préselve vitathatatlanul figyelemre méltó eredményt szülnének, így azonban azt kell leírnom, hogy Robin inkább csak a kiadványainak számát növelte a Disappeared Redux megjelentetésével, a RAPOON hírnevét nem öregbítette, sőt inkább csorbította azt.
A korong a feltörekvő lengyel Zoharum címkéjéval jelent meg és várhatóan rövid időn belül szinte az összes jelentősebb európai terjesztőnél elérhető lesz. A vásárlást azonban szerintem senki se kapkodja el, ennél sokkal jobb RAPOON-kiadványok is beszerezhetőek jelenleg is, azonban a legelszántabb rajongók már kezdhetnek is kotorászni a pénztárcájuk után, ismét...
