Bizonyos orgánumok szerint a minden zenekar történetében fontos mérföldkőnek minősülő harmadik albumához érkező (egy időben elsősorban Mag Éva által erőteljesen megvillantott magyar vonatkozásokkal is rendelkező) svéd STORMFAGEL aktuális lemezéről rántom most le a leplet. Nos, lássuk mit mutat a vízválasztó Eldvakt.

A kiadó által kapásból (az első és a második lemezt még a Cold Meat gondozta, a váltás okairól a zenekar főnöke, Andreas több interjúban nyilatkozott már) legendásnak, kultikusnak, egyebeknek minősített svéd brigád viszonylag hatásos felütéssel (Hall Lagan Klar!) próbál meggyőzni rögtön az elején, de hamar kiderül, hogy ezzel nagyjából el is lőttek minden puskaport. Az említett dal ugyan többé-kevésbé még ígéretesnek minősíthető - a nyilvánvaló DERNIERE VOLONTE párhuzam ellenére is - azonban a későbbiekben határozottan unalomba fulladó album sajnos képtelen igazán karakteres, kiemelkedő ötleteket felsorakoztatni. Picit hosszúnak, elnyújtottnak érzem a lemezt, különösen annak fényében, hogy olykor egyértelműen görcsössé válik a próbálkozás, mintha nem jött volna az a bizonyos isteni szikra. A Min Sangmö, az Epitaph On A Army Of Mercenaries (rendkívül bugyuta és gépies pergődob hangzással) és a God Appears, And God Is Light még rejt magában némi lehetőséget (a többi dalhoz képest), de az említett négy szerzeményt leszámítva nálam tömény unalomba fullad a lemez. Nincsenek igazán jó ötletek, megjegyezhető, emlékezetes, kiemelkedően hangulatos témák, és ez hosszú távon nagyon nem tesz jót az album megítélésének. A folk elemek többé-kevésbé megmaradtak, persze továbbra is némi táncolhatóbb industriallal vegyítve, de annyira súlytalan, műanyag és erőtlen az egész, hogy egyszerűen képtelen vagyok igazán komolyan venni. Sajnálom, mert egyébként emberileg szimpatikus zenekar, akikkel a szemfülesebb zenebarátok néhány éve a budapesti Gyárban össze is futhattak egy koncert alkalmával, viszont a muzsikájukkal továbbra sem győztek meg.

Az anyag fadobozos extra kiadása szemet gyönyörködtető látvány, a bónuszdalok méltatásától azonban inkább eltekintek. Ismerkedésnek esetleg  megfelel az album, de távolról sem kötelező vétel.

A Christoph Ziegler vezette NEBELKORONA második sorlemezéhez érkezett (Dämmerung im Herbst és Des Nachts in Tristen Nebeln címmel volt korábban két EP is), egyben ez a debütáns kiadvány a Heimatfolk kiadó címkéjével. Korábban elsősorban inkább a black metal világában volt ismert a zenekar, annak ellenére, hogy Christoph ezt a formációt állítólag pont a fekete fémtől való elszakadás jegyében hozta létre. Többek között a VINTERRIKET által elhíresült zenekar viszonylagos termékenységéhez kétség sem férhet, és ebben az esetben dicséretes módon a mennyiség mellé a megfelelő minőség is párosul.

Az album egészét átható nyugodt, kimért középtempó, az egyszerű, még véletlenül sem túlbonyolított hangszeres témák engem egy kissé ugyan a finn TENHI bizonyos korai szerzeményeire emlékeztetnek (Suomen - Morrow és társai) , de kivételesen még ez sem akkora probléma. Kellemesen, ringatva lüktetnek sorban a dalok egymás után, melyek közül a Sonnenhallt emelném ki elsősorban, finoman visszafogott zongora és lágy szintetizátor dallamaival. Hasonlóan erős még a Waldzauber is, de szinte az összes itt szereplő szerzeményt felsorolhatnám. Az album megszólalására sem lehet panaszunk, telten, arányosan szólnak a dalok, Axel Frank ezúttal is remek munkát végzett a berlini Blue Lounge stúdióban.

A Tannenhochforst ugyan távolról sem kiemelkedő lemez, de Christoph egy ideje stabilan hozza ezt a megbízható, "háttérzenének munka közben" színvonalt. Műfajilag már nem kimondottan indokolt az elkülönülés a főzenekartól, de gondolom különböző okokból sem a kiadók, sem Herr Ziegler nem tartják aktuálisnak az összefonódást. Annyi baj legyen! Közben már az új VINTERRIKET mCD (Zwischen den Jahren) is megjelent a Steinklang/Sturmklangnál, így a közeli jövőben azt is górcső alá vesszük majd.

A rajongókban komoly kérdőjeleket felhalmozó, 2005-ös Devil Steed album óta friss szerzeményeket nem hallhatott rögzített formában a szélesebb közönség (hivatalosan mindössze egy londoni koncert felvétele jelent meg 2006-ban a ROSE ROVINE E AMANTI és Andrew King társaságában), így bátran állíthatom, hogy felfokozott érdeklődés kíséretében látott napvilágot ezen a tavaszon/nyár elején a SOL INVICTUS új dalokat tartalmazó kislemeze.

Minden különösebb teketória nélkül robban be elsőként a Bad Luck Bird (single version), hogy a kételyeket rögtön félresöpörve tudatosítsa a hallgatóban: a SOL INVICTUS ismét ereje teljében alkot. Olyan energia és lendület feszíti ezt a dalt, olyan magabiztos sodrással, dinamikával szólal meg ez a kompozíció, hogy azt szavakkal lehetetlen leírni. Ezt bizony hallani és csodálni kell! A megszokott és egyszerű, gitáron megszólaltatott akkordokra olyan ízléssel és érzéssel úsznak rá a fuvola, a gordonka és a hegedű témái, hogy azt tanítani lehetne. Az ütöshangszerek lettek talán egy kicsit a háttérbe keverve, de ez mit sem ront a dal dinamikáján.

Ezek után egy picit csendesebb vizekre evezve érkezik a "B" oldalon a Stella Maris, hogy az első dal okozta eufóriából magunkhoz térve kicsit alább is hagyjon a nagy lelkendezés. A főtéma az előzmény tükrében némileg kidolgozatlannak és ötlettelennek tűnik számomra, mintha csupán a helykitöltés lett volna vele Tony Wakeford célja. Tudomásom szerint exkluzív, csak itt hallható darabról van szó, legalábbis a hamarosan megjelenő új albumon nem fog szerepelni.

A lemez időtartama bő 7 perc, tökéletes felvezetés és nagyszerű ízelítő a közelgő sorlemez elé. Ugyan sokan kifogásolják a kiadvány visszafogott, egyszerű csomagolását, de nekem kimondottan tetszik, szóval ízlés kérdése. 500 példányra limitálták, de még rengeteg terjesztőnél kapható, így a beszerzése nem jelenthet különösebb problémát az érdeklődők számára.

Egy új zenei blog indul most, mely a jobb felső sarokban lévő leírásban szereplő stílusokról kíván szólni.

Azt hiszem semmi esetre sem túlzás hiánypótlásról beszélni, és feltétlenül indokolt a dp-motiv megjelenése a hazai zenei palettán. Szűk, de remélhetőleg stabil bázishoz szólunk. A cél elsősorban zenei kiadványok, zenekarok bemutatása, hírközlés és alkalmanként élménybeszámolók közzététele, vagyis főszerepben a zene, minden más másodlagos, vagy akár el is hanyagolható. Természetesen az újdonságoké, a frissebb zenéké lesz a főszerep, de előkerülnek majd régebbi, nagy hatással bíró anyagok is. Várunk minden megjegyzést, észrevételt, vitassuk meg együtt a (többségében) jobbnál-jobb produkciókat.