Ha már múltkor azt írtuk, hogy Ázsia fehér foltnak számít nálunk, tegyünk ez ellen ismét egy kicsit. Ezúttal is kínai kiadványról lesz szó, viszont jelen esetben csak a kiadó az, a zenekar nagyon is európai. A Belborn mindig is a német neofolk egyik mostohagyereke volt. A közönség egy része kimondottan kedvelte őket ugyan, de a megítélésük eléggé kétes volt a "bennfentesek" körében, a kívülállók pedig vélt (vagy valós) ideológiai okok miatt támadták őket - ez vezetett végül a zenekar öt (most már lassan hat) évvel ezelőtti feloszlásához, hét év működés után. És most, öt évvel később, ez a teljes hét év kerül összegzésre a kínai Midnight Productions gyűjteményes kiadványa által. Három nagylemez, két kislemez, egy közös kiadvány a Rose Rovine E Amantival, megszámlálhatatlan válogatásszám, valamint kiadatlan dalok (demók, koncertfelvételek, dobozban maradt szerzemények), ezek adják a díszdobozban megjelent 5 cd anyagát.
A lemezeket végighallgatva tisztán észrevehető a fejlődés íve, mind zeneileg, mind megszólalásban (az összes felvétel otthon, házi körülmények között készült). Az első nagylemezen még inkább a szintetizátorokkal, dobgéppel készített, leginkább talán minimalista new wave/dark wave-nek nevezhető számok voltak túlsúlyban, néhány akusztikus gitáros dallal karöltve, a felvétel minősége sem túl professzionális itt még. A második album ezt a vonalat viszi tovább, de már nagyobb szerep jut a gitárnak, a hangminőség is sokat javul, és a dalok is jobbak, "komolyabbak" lettek. Mindez a harmadik, Y című cd-nél érte el a csúcsát, amin már végképp az akusztikus gitáros szerzemények voltak túlsúlyban, slágeres, könnyen befogadható dalokkal, (a körülményekhez képest) jónak mondható hangzással. Míg a nagylemezekre mindenképp a dalforma a túlnyomóan jellemző, addig a válogatásszámoknál lehetőség nyílt a kísérletezésre is. Ezeknél az akusztikus gitáros és szintetizátoros dalok mellett felbukkannak hangmontázsok, elvontabb, akár pszichedelikusnak is nevezhető darabok is. A két kislemez is ezt a kettősséget mutatja: a 2000-ben megjelent Seelenruhe/Phoenix két igazán slágeres, akusztikus gitáros neofolk dalt tartalmaz, míg a 2005-ös Perchta inkább a Sturmpercht fémjelezte alpesi folk jegyében fogant. Kolompok, csörgők, népi dobok, erőteljes basszusgitárok uralják az anyagot, bajor dialektusban énekelt szövegekkel, az akusztikus gitáros dalok sem a német neofolk irányvonalát követik. A kiadatlan számok között van koncertfelvétel, egy szál gitárral, helyenként kevés dobbal támogatva, korábban megjelent dalok alternatív verziói, közjátékok, és olyan felvételek is, melyek a zenekar megszűnése miatt eddig nem jelentek meg sehol.
A kiadvány 500 példányban látott napvilágot, ebből 450 a normál verzió, ami 5 cd-t, 6 képeslapot és egy 64 oldalas bookletet tartalmaz kartondobozban. Az 50 darabos extra kiadáshoz jön még ezeken felül egy vászonzsák, amiben az egész csomag el van helyezve, egy póló, egy felvarró és két kitűző. A doboz szépen kivitelezett, jó minőségű anyagból készült, a vászonzsák is jó ötlet, viszont a zsákra varrt logó elég kezdetleges kivitelű. Az 5 cd sima kartontokban van, nem túl szép (az ezoterikus folyóiratok és egyéb hasonló kiadványok látványvilágát idéző) dizájnnal. A képeslapokon az eddigi kiadványok "artworkjéből" láthatunk szemelvényeket, szépen megvalósítva. A booklet az összes dalszöveget tartalmazza németül és angolul, rajzokkal, grafikákkal, festményekkel, (nem zenekari) fényképekkel. A felvarrón és a pólón a zenekar logója található, ízléses elrendezésben és kivitelben, a két jelvényen is a zenekar által használt szimbólumok láthatók, különböző változatokban.
Azt nem tudom, mennyi olyan rajongó van a világon, aki megveszi ezt a nem túl olcsó, de szépnek mondható kiadványt (főleg az extra verziót – bár ahogy nézem, az már el is fogyott), mindenesetre megérdemelt emlékállítás egy alulértékelt zenekarnak.
