Látszik, hogy mostanában kicsit kiestem a körforgásból, már nem jut el hozzám minden hír idejében. Most is a teljes meglepetéssel hatott rám pár héttel ezelőtt, hogy már meg is jelent egy vadonatúj ORE-anyag, a többértelmű, játékos 4Play címmel. Egyrészt négy szám található ezen a kislemezen, másrészt egyfajta előzetesként (előjátékként) szolgál a hamarosan megjelenő új nagylemezhez (de ezek a dalok állítólag nem lesznek rajta az új albumon, csak itt hallhatók).
Zeneileg az előző lemez irányvonalát viszik tovább, ugyanazok az elemek itt is megtalálhatók, mint pl. a popos alapok, az orkesztrális hangszerelés, az élő gitár és basszusgitár a háttérben, a dallamos, fogós énekek és refrének. Helyenként a TriORE hangulata is megidéződik (pl. a nyitó From Copenhagen With Love című dalban), de csak rövid időre, nem ez válik elsődlegessé. Kicsit (nem nagyon) kilóg a sorból a harmadik tétel, az I Am The Sweetest Of Devils, legalábbis annyiban, hogy ez a dal akusztikus gitárra épül (persze a megszokott hangszerelési finomságokkal), ami az utóbbi pár évben már nem annyira volt jellemző az Ordónál, főleg a korábbi anyagokkal összehasonlítva. Kellemes színfolt még a több dalban is megjelenő kemény, szikár dobütések, valamint egy "sztárvendég" is színesíti a hangzást. Volt egy időszak úgy 10 évvel ezelőtt, amikor minden második neofolk lemezen felbukkant Matt Howden (Sieben), hogy hegedűjével hol jobban, hol kevésbé szétzenélje az adott anyagot. Aztán egy időre a vendégeskedések száma mintha kissé lecsökkent volna (a csúcskorszakhoz képest mindenképp), és bár azért még mostanában is megjelenik itt-ott, úgy látszik, ő is tanult a korábbiakból, az idő haladtával ő is rájött, hogy néha túl sok volt, amit csinált, mert az utóbbi szerepléseinél már nem annyira domináns a jelenléte, szépen megbújik a háttérben. Itt például három dalban is jelen van, de ha nem olvastam volna a nevét a közreműködők listájában, akkor egyáltalán nem is tűnt volna fel, hogy ő is itt van (és ez pont így jó). A dalcímek és a szövegek a szokásos témákat járják körül, ezt, azt hiszem, nem is kell különösebben kiemelni vagy sokat beszélni róla, ez semmit nem változott a zenekar közel húsz éves története során.
Nem elsőre ható anyag a 4Play, de harmadik-negyedik hallgatásra már beérik, élvezetessé válik, és akinek tetszett a Songs 4 Hate & Devotion, az ebben a kislemezben is örömét fogja lelni, és kíváncsian várhatja az új nagylemezt is, ami nem ígérkezik (nagyon) másnak, mint az elődje, de a jó dalok várhatóan ott is megjelennek majd, mint ahogy ez a négy szám is jól eltalált lett.