Csaknem a kezdetektől követem figyelemmel a CAMERATA MEDIOLANENSE zenekar pályafutását (konkrétan 1995-ben a Taste This válogatás alkalmával figyeltem fel rájuk első ízben, majd néhány esztendővel később érkezett a mára már kikezdhetetlen legendaként funkcionáló Cavalcare La Tigre kompiláción való szereplés) és mindig öröm a számomra, ha az olasz csoport aktuális kiadványáról adhatok hírt. A "neofolk és társai" címkéhez igen közel álló milánói neoclassical alakulat közel húsz esztendeje teljesít stabil, megbízható minőségben, habár azért kisebb-nagyobb hullámvölgyek ebben az esetben is akadnak olykor, jó példa erre jelen kritikám tárgya.
A Fragmentum Primum indítja a korongot, szintetizátoros merengéssel, Daniela Bedeski narrációjával. Igazából semmi extra nincs a dalban, de felvezetésként megállja a helyét, vagyis a célnak megfelel. A címadó 99 Altri Perfecti (version) a csoportra jellemző hangszínekkel és effektekkel indít, erőteljes férfi énekkel Trevor által, olykor egy kicsit hamiskásan, kissé bizonytalanul. Ami igazán meglepő, az a váratlanul felbukkanó rendkívül környezetidegen dob. Nem tudom, mi volt a zenekar célja vele (talán egy kissé modernizálni kívánták a megszólalásukat), de véleményem szerint a hatás így egyértelműen a negatív felé billen. Effektezett hangmintákkal, zajokkal, szoprán női énekkel, hárfával (Giovanna Di Lecce) ér véget a 11 percnyi játékidő a Vago Augeletto (version) által, egy kis hiányérzetet hagyva maga után, természetesen kérdőjelekkel tarkítva.
A csoport egyértelműen nem kapkodja el a munkát. Sorlemezt az 1998-as Madrigali óta nem jelentettek meg, mindössze 5 rövidebb kiadványt (kislemez és mini-album) dobtak piacra az elmúlt 14 évben, néhány válogatáslemezes dal és újrakiadás mellett, vagyis, úgy vélem, ideje lenne lassan egy komplett albummal jelentkezniük, amire a hírek szerint most komoly esély mutatkozik.
