Sok év hallgatás után jelent meg a Kriegsfall-U második "rendes" nagylemeze (a pár éve CD-R-en, 49 példányban kiadott gyűjteményes anyagot ne tekintsük igazi nagylemeznek, legfeljebb köztes kiadványnak), ezúttal a cseh Epidemie Records gondozásában. A csoport korábban szakrális poszt-indusztriálnak nevezte zenéjét, a szakralitás ezen a lemezen, úgy tűnik, kicsit háttérbe szorult, helyét átvette a királypártiság, a monarchizmus, néhol erősen eltúlozva. A szövegek gyakran túlságosan direktek, "odamondósak", amit egy punk, hardcore vagy nemzeti rock együttestől talán elfogad az ember, de itt azért többet várna. Zeneileg nagyjából azt a vonalat viszi tovább a lemez, ami a zenekar korábbi kiadványaira is jellemző volt, de azért az érezhető, hogy az új lemezen már mások működtek közre a zenei alap létrehozásában. A bevágások, hangminták továbbra is erős szerepet játszanak, szinte minden szám azzal kezdődik, vagy felbukkan benne valahol, ebből a szempontból egyenes folytatása az anyag a megkezdett iránynak.
Három erőteljes darabbal indul a lemez. A nyitó Ezek vagyunk kicsit meditatívabb, ambientesebb, nagyrészt az előbb említett bejátszásokra alapozva. Az utána következő Üsd a Bestiát! és az Interregnum! Interregnum! zajosabb, durvább industrial szerzemény (nem véletlen mindkét címben a felkiáltójel), fémes ütésekkel, sok torzítással, dobpergéssel, fanfárokkal. Az erős kezdés után a negyedik tétel, a Tiszták, Hősök, Szentek címet viselő dal (ezt nyugodt szívvel nevezhetjük dalnak a sok zúzás között) hoz egy kis megnyugvást, pihenőt. Ebben Tóth Ágnes, a Moon and the Nightspirit énekesnője énekli el a Magyar Szentek Himnuszát éteri hangján. A szépség után ismét az erő kerül főszerepbe, a Sententia mantraként ismételt sora újra széttorzított zenei alapra érkezik - a torzítás talán már kicsit eltúlzott is ebben a szerzeményben, erősen túlvezéreltnek tűnik a hangzás. A hatodikként következő Aeterna Hungaria című darab egy zenei montázs, a csapat szellemi mondanivalóját alátámasztó történelmi szövegbevágásokkal. Ezzel el is érkeztünk a lemez végéhez, ami kissé meglepően zárul: a hetedik szerzemény ugyanis egy színtiszta neofolk dal, akusztikus gitárral, csellóval, pergődobbal, billentyűkkel, a stílus legjobb hagyományai jegyében. Zeneileg ez talán a legjobban sikerült kompozíció az albumon, viszont ennek van a legborzasztóbb szövege is, nagyon kár érte. És az is kár, hogy nem ugyanaz énekli (mondja) a szöveget, aki a többi darabban is. A máshonnan már jól ismert hang itt nem tűnik őszintének, nem úgy hangzik, hogy magáénak érezné a szöveget, ami idegenül is szól a szájából. Mindezzel együtt stílusos lezárása az anyagnak ez a dal, és dicséretes az új utak keresése is.
Aki el tud vonatkoztatni a szövegektől, netalántán még tetszik is neki, egyetért velük, annak mindenképpen ajánlott ez a lemez, mert a zenei alapok, a dalok meggyőzőek, a hangzás is jó, az anyag hossza (36 perc) is tökéletes, nem válik unalmassá, akkor ér véget, amikor kell.
És nem mehetünk el szó nélkül a cd külső megjelenése mellett sem, ami a már jól megszokott minőséget tükrözi, mind a digipak, mind a booklet kivitelezése példaértékű, a "hozott anyagból" a lehető legtöbbet kihozva.
A lemezt Magyarországon ezen a címen lehet megrendelni.
