A német Dies Natalis egyik feléből (Norbert Strahl - ének, szöveg, Alexander Meier - zene) alakult Seelenthron sosem tartozott a legismertebb, legközkedveltebb zenekarok közé. Kiadtak két rövidebb anyagot (egy minialbumot és egy EP-t) saját kiadásban (a Nielozilla nevű kiadójuknál), majd az osztrák Steinklang Heimatfolk nevű alkiadójánál megjelent egy teljes hosszúságú cd 2007-ben, Wege címmel (ez volt egyébként a Heimatfolk első kiadványa). Míg a Dies Natalis viszonylag kedvelt volt a közönség körében, viszont az ún. szakma részéről eléggé kétes volt a megítélése, addig a Seelenthront már jobban fogadták, de átütő közönségsikert nem sikerült elérniük. Azt nem merem biztosan állítani, hogy ez a most megjelent új lemezzel megváltozna, de talán egy kis esély van rá. A Dies Natalis merevebb, de egyből ható zenéjéhez képest a Seelenthron lényegesen könnyedebb, felszabadultabb, de a korábbi anyagaiknál mindig kellett kis idő, míg az ember igazán be tudja fogadni (az első, Heimkehr című, 30 perces minialbumot pl. a megjelenés után meghallgattam egyszer-kétszer, nem igazán ért el bármilyen hatást nálam, aztán egy idő múlva, ami lehet, hogy volt egy év is, újra elővettem, meghallgattam párszor, és nagyon megszerettem, a mai napig a legjobb munkájuknak tartom, és hasonló volt a helyzet a Steingeworden című EP-vel és az említett Wege című nagylemezzel, mindegyik legalább 5-6 hallgatás után "adta meg magát"). Ezzel szemben az új lemez már az első-második hallgatásra elért valamit. Bár még az első hallgatás után azt mondtam, hogy nem sikerült annyira jól, mint a korábbi anyagok, ami talán igaz is lehet valahol, mégis nagyon jó lett. A cd felét a jól megszokott akusztikus gitáros, zongorás, ütősökkel és női énekkel kísért laza, dallamos neofolk darabok teszik ki, mint pl. a nyitó, lágy akkordbontogatásokkal operáló Abschied von den Steinen, a hasonló felépítésű, melankolikus Warum gehen wir, az egyből ható tangóharmonikadallamra épülő, lendületesebb címadó dal, a Die Reise, a hagyományos Seelenthron-jegyeket magán viselő Schatten und Licht, az előző lemezen már szerepelt Zeit szintén kissé melankolikus hangulatú átdolgozása, vagy a lemezt záró, sodró lendületű Flucht.
Az igazi meglepetés a harmadik dalnál, az angol nyelvű Go your waynél éri a gyanútlan hallgatót, amikor először megjelennek a torzított gitárok, és a lemez felén itt is maradnak (egy-két akusztikusabb dalban is felbukkannak elektromos gitárszólók, ami eddig nem volt jellemző a zenekarra). Ezek a dalok leginkább a 90-es években igazán népszerű és divatos, azóta kicsit megkopott renoméjú gothic metal együtteseket juttatja az ember eszébe. Azt azonban meg kell hagyni, ezen zenék legjobb pillanatait sikerült itt egybegyúrni, besűríteni ebbe a pár számba, legyen szó lehengerlő, fülbemászó refrénekkel, bombasztikus gitárriffekkel és billentyűfutamokkal, női énekkel operáló goth metal himnuszokról (mint pl. az említett Go your way, annak is a második része, a két igazán slágeres darab, az I'm never there és a Lachendes Gesicht), vagy középtempós, tiszta és torzított gitárt egyaránt alkalmazó rockszámokról (mint a Parting, a You are in the past vagy a Nothing Ends, ez utóbbiban van egy adag a 80-as évek alternatív/underground hagyományából is, különösen a disszonáns gitárok a dal elején, ez az akkori fanzine-es közegben is biztos sikert aratott volna).
Mondjuk az is csak a sorlemezek tekintetében igaz, hogy meglepetésként éri a hallgatót a torzított gitárok használata, aki hallotta a Traum'er Lebennel és a Trinithosszal közös III című kiadványt, ott egy számban már ízelítőt kaphatott ebből a zenei világból is (persze azt valószínűleg senki nem hitte, hogy ezt "ennyire komolyan" gondolják, egyszeri kirándulásnak vélhettük). De ha meglepetés is, számomra mindenképpen kellemes, mert bár meg kell hagyni, nem ilyen lemezt vártam, de a korábbi anyagok után ezzel is sikerült meggyőzniük. Akik a neofolkban a dallamosságot, a slágerességet szeretik, és nem zavarja őket, ha mindez néha torzított gitárral van előadva, akkor mindenképp megéri megpróbálkozni ezzel a lemezzel. Pl. tudom, hogy a neofolkot hallgatók közül sokan jöttek a gothic metal közegéből, ők lehetnek az elsődleges célcsoport. Számomra a Seelenthron ezzel a lemezzel végképp bebizonyította, megerősítette, hogy a jelenleg is aktív német neofolkzenekarok élvonalában van a helye (közvetlenül a Darkwood és a Sonne Hagal mellett/után).
