A nem is olyan távoli múltra visszatekintő luxemburgi ROME vitathatatlanul az elmúlt évek egyik legtermékenyebb, legsikeresebb zenekara. A Nos Chants Perdus 2006 óta már az ötödik albumuk és minőségbeli romlásnak, önismétlésnek szerencsére nyoma sincs.

Jerome Reuter több interjúban is kifejtette már, hogy a ROME zenekar hangzása egyre inkább az akusztikus hangszerekre épül, kevesebb az elektronika, a különböző hangminták is egyre inkább a háttérbe szorulnak lassan, de biztosan. Az új albumot hallgatva ezt teljes mértékben alátámaszthatom, a korábbi lemezek megkapó, jó értelemben vett slágeressége ugyan megmaradt, de itt már tényleg inkább elsősorban a gitároké, kisebb mértékben a csellóé, az orgonáé, a zongoráé, vagy a harmonikáé a főszerep. Az album öt fejezetre bontva tizenkét tételt tartalmaz. A rövid, füttyszóval kísért L'homme Revolte után máris egy olyan dinamikus és egyben csodaszép, gitárcentrikus tételt kapunk a Les Deracines képében, ami megfelelő alapot, hangulatot képez a továbbiakhoz. A Le Chatiment Du Traitre egy kis latin beütéssel szintén remek darab, akárcsak az ezt követő, kicsit szomorkásabb, szövegében egyszerre merész és érzelmes L'assassin. A La Vertige Du Vide finoman felpörgetett tempóban, de továbbra is dallamosan, érzéssel ringat el, itt egy már-már gitárszólóként is értékelhető téma is szélesíti az egyébként sem szűk zenei spektrumot. A Sous La Dague-t emelném még ki, Jerome hangja itt igazán hátborzongató, érezhetően maximális átéléssel adja elő a dalt. Az album felvételei a németországi Karlsdorfban, a Tidalwave Recording Studióban zajlottak, míg a masztert a szintén német Hofa stúdióban végezték Patrick Damiani irányításával, aki amellett, hogy remek zenész, úgy tűnik, a potméterekkel is kiváló barátságot ápol. Telten, arányosan, tisztán szól minden, rendkívül meggyőző összképet mutatva. A ROME egyértelműen a Trisol és úgy általában a jelenlegi színtér egyik legnagyobb dobása, zászlóshajója, megbízható alappillére. Kicsit kommersz, mégis nagyon szerethető és értékelhető. Soha nem lesz a kedvenc zenekarom, de azt el kell ismernem, ügyesek a srácok.

Az album első kiadását érdemes vadászni, amihez egy 40 oldalas, könyvszerű booklet jár a szövegekkel, rengeteg fotóval és információkkal.