Több alkalommal, több fórumon nyilatkoztam már annak kapcsán, hogy ugyan mértékkel és erős szelektálással, de egyes dark ambient alkotásokat igazán magas fokon értékelek. Ennek a halmaznak az egyik kivételesen erős eleme az alábbi írás tárgya is.
Az 1980-ban Brian Williams által alapított brit LUSTMORD formáció egyértelműen az experimentális-indusztriális zenék egyik oldalhajtásaként aposztrofálható dark ambient kiemelkedően legfontosabb alapvetése és sarokpontja, továbbá immáron évtizedek óta fényesen ragyogó ékköve, ezen kívül az industrial kör kultusz figuráinak serege köthető ehhez a munkássághoz ilyen vagy olyan módon. Albumok, kollaborációk sokasága és elképesztő hangulattal bíró alkotások sora, kreativitás és a műfaj sajátosságából eredő szűk keretek között is ötletektől feszített előrehaladás, szerteágazó audiovizuális alkotások jellemzik az eddigi életmű elemeit, amelyek közé azért persze ritkán, de néha (elkerülhetetlenül) csak becsúszott néhány kevésbé sikerült alkotás is. Alapvető, hogy egy (többnyire) instrumentális, a szabvány zenei formáktól messze elrugaszkodó formát nem könnyű több mint 30 éven át folyamatosan izgalmas köntösbe burkolni, nem is állítom, hogy a LUSTMORD ezt minden próbálkozásával elérte, ettől függetlenül többségében maradandó és klasszikus albumokat, kiadványokat szabadított a világra Williams úr és összességében a komplett életmű közel áll a fojtogatóan zseniálishoz, a ritkán előforduló megingásokat jóindulattal át is lehet lépni. A 2009-ben megjelent The Dark Places Of The Earth például egyértelműen a műfaj (egyik) legfényesebben, illetve sötéten ragyogó ékköve, maga alá temető, elnyelő hangóceánja (a korongot bemutató lipcsei koncertet volt szerencsém a helyszínen megtekinteni és biztosan állítom, életem egyik meghatározó élményeként került besorolásra az említett produkció). Loopok ilyen magas szintű egymásra úsztatása, rétegződése megfelelő ízléssel és struktúrával egészen komoly technikai felkészültséget és kreativitást igényel. Nézzük azonban jelen kritika tárgyát, az aktuális albumot közelebbről...
Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor azt írnám, hogy Brian Williams a 2000-es évek elején töltődött néhány évet, majd megalkotta a 2009-es, klasszikus The Dark Places Of The Earth album ikertestvérét, mindössze annyi eltéréssel, hogy a Much Unseen Is Also Here esetében a mélyen pulzáló dark ambient morajlások mellett ezúttal jelentősebb szerepet kaptak a néhol már csaknem ritmusként is értékelhető dübörgő robajlások. Williams úr egy korábbi interjúban így nyilatkozott: "a zenélés, a zene megalkotása számomra egy rendkívül magányos és intim élmény", és ebben megítélésem szerinte semmilyen túlzás vagy póz nincs. A LUSTMORD maga a dark ambient atyja, az alfa és omega, a jelenkori zenei paletta olyan ritka kincse, amit feltételek nélkül illik becsülni. Ennyire mélyen örvénylő és mégis felemelő ambient hangképekre nagyon kevesen képesek, pedig akad önjelölt jelentkező bőven, de csaknem mind el is buknak. A szokásoknak megfelelően természetesen ezt az albumot is fejhallgatóval érdemes hallgatni, csak úgy jönnek ki igazán a legapróbb részletek is, de feltétlenül megéri a "kényelmetlenséget", a Much Unseen Is Also Here olyan mértékű lebegő átlényegülést eredményez ilyen módon megtapasztalva, hogy az szavakkal elmondhatatlan. Egységes ez a lemez, egységesen mély és felkavaró, extrém-felkavaró frusztrációk generálta merengések világába kalauzol a feloldozás folyamatos mézesmadzagjával, ami persze elérhetetlen, de ezt jól tudja a hallgató, mégis alámerül a hullámokba, mert bármi áron megtisztulást remél, de ez persze soha nem jön el. A LUSTMORD a megszokott módon a legrosszabbat hozza ki a hallgatóból a legmegrázóbb módon, hiszen az egyetemes gyönyört és békességet festi le illuzórikus módon, amit folyamatosan kergetünk, pedig esélyünk sincs rá és az elengedés, a lemondás újra és újra a lelkünkbe mar, mindeközben szétfeszít, akár egy felfoghatatlan antigravitációs nyomás.
