A tengerentúli neofolk egyik legjelentősebb alappilléreként is értékelhető ET NIHIL életre hívója és vezére, b9 InViD adott interjút a dp-motiv részére. Ezt nevezem én megtiszteltetésnek. - Tavaly októberben ismét Európában járt az ET NIHIL. Ezúttal Lipcse, Koppenhága és London került sorra. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek, hogy sikerültek a koncertek?
- Nagyon jól fogadott minket a közönség annak ellenére, hogy szinte a turné legelején megfáztam. Számos olyan zenekarral tudtunk játszani, akikkel már évek óta szerettem volna egy színpadon állni. Emellett elég sokat kirándultunk, és megnéztünk jó pár történelmi helyet. A turné során rögzített 10"EP éppen most jelent meg a FolkWord kiadónál.
- Miben érzitek a különbséget egy európai, illetve egy egyesült államokbeli koncert között elsősorban?
- Az a tapasztalatom, hogy Európában sokkal könnyebb koncertet szervezni, mint Amerikában. Európában sokkal többen vállalnak hosszabb utazásokat egy-egy koncert miatt, mert anyagilag ott nem annyira megterhelő. Ugyanakkor egyre több európai zenekar jön az USA-ba, ami úttörő vállalkozás, különösen ha a középnyugati részt is érinti a turné. Az is érdekes, hogy Amerikában inkább a nyár számít főszezonnak, míg Európában június közepétől szeptemberig nemigen mennek koncertre.
- Az ET NIHIL fantasztikusan erőteljes a színpadon és a felvételek során egyaránt. Véleményem szerint ennek egyik záloga a te személyiséged. Hogyan élsz meg egy koncertet a színpadon állva, és hogyan próbálod átmenteni ezt az energiát a stúdióban eltöltött időkre?
- A koncert ideális esetben olyan produkció, mely felülmúlja az otthoni zenehallgatás élményét, mégis számtalan olyan zenész van, aki képes pólóban és farmerben színpadra állni, ráadásul esetleg a saját zenekaros pólója van rajta. Fellépéseink a zenénk filozófiai alapjainak megtestesítésekét foghatók fel. Az ET NIHIL az otthoni stúdiómban rögzíti az anyagait, aminek az az előnye, hogy a hangszeres játék mellett a közösségi-rituális oldalunkat is belevihetjük a felvételekbe.
- Spencer egészen lehengerlő személyiségnek tűnik a színpadon. Hogyan találtad meg őt?
- Spencerrel egy 2011-es CULT OF YOUTH-koncerten találkoztunk. A LUFTWAFFE anyagait kedvelte, és mikor kiderült, hogy basszusgitározik, áthívtam zenélni, hogy megnézzük, tudnánk-e együtt dolgozni. 2012-ben, mikor már tudtam, hogy a LUFTWAFFE korszakot lezárom, megkértem Spencert, hogy csatlakozzon az új zenekaromhoz. Éppen készültem már egy németországi koncertre. Elfogadta a felkérésem, és később általa ismertem meg Jonathan S.-t, az ET NIHIL kiváló ütősét. Spencerrel időközben nagyon jó barátok lettünk, és a zenekari munkából is alaposan kiveszi a részét.
- A közönség már nagyon vár egy önálló, komplett albumot az ET NIHIL-től. Vajon meddig tart még ez a várakozás?
- A 13 számos, új és ritka szerzeményeket tartalmazó NOR AM I című friss albumot pont most küldtem el a Lichterklang kiadónak. Nyár végére tervezzük a megjelenést. A lemezen közreműködik Axel Menz a HEKATE-ból, Erin és Katrin Powell az AWEN-ből, Sasha Feline, akivel immáron 15 éve dolgozunk együtt, valamint az ET NIHIL új basszusgitárosa, RB, aki tagja még a Vlk zenekarnak is.
- Idén 3 rendkívül impozáns kiadványt bocsátottatok útra. Kérlek, mutasd be ezeket részletesen!
- A négy számos THUS vinyl EP esetében nem nagyon tudtunk élő felvételeket csinálni, a munka javarészt a nappalimban zajlott, és a kiadásért is a saját kiadóm, a Lupine Arts felel. Az AWEN-nel közös Runes Writ split EP-t a FolkWorld adta ki múlt ősszel az európai turné alkalmából. A címadó dalt a két zenekar együtt játssza, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét van közös felvételem Sasha Feline-nel, akinek népi fuvolajátéka mágikussá teszi a dalt. Azután a Far From Recordsnál jelent meg egy nagyszerű vinyl split kiadvány a magyar neofolk-industrial zenekarral, a LARRNAKH-kal közösen. Az On the Brae című dalunkat hathúros gitáron komponáltam, amire évek óta nem volt példa, ráadásul vidéken, ahol felnőttem, azon a bizonyos domboldalon (brae), ami a szövegben is szerepel. Ezen kívül tagja voltam a THE MUSKETS amerikai szupergruppnak Thomas Nola, David E. Williams, Erin Powell és Andrew King mellett. Allegiance to No Crown címmel az Old Europa Café adta ki a lemezünket, és erről az albumról a saját hangszerelésű számomat, a Johnny Has Gone for a Soldier-t játszottuk is a turnén.
- A te esetedben a LUFTWAFFE, azt hiszem, örökre egy megkerülhetetlen kérdés marad. Mennyiben viszed tovább ennek a legendás formációnak a szellemiségét az ET NIHIL soraiban?
- A LUFTWAFFE zeneileg szinte teljesen hozzám kötődik, emiatt a stílusbeli hasonlóságok elkerülhetetlenül meglesznek az ET NIHIL-ben. A fellépések is mutatnak párhuzamot, ugyanakkor az ET NIHIL pecsétje már jól kivehető. Az 1990-es évek elejétől szerettem volna, ha van egy zenekarom, amit LUFTWAFFE-nak hívnak, de miután ez megvalósult és eltelt néhány év, szükségét éreztem annak, hogy újradefiniáljam a művészetem. Végül 2013-ban megváltam ettől a névtől. A Facebook-oldalt továbbra is fenntartom, hiszen a 15 éves munkásságunknak elég nagy öröksége van, amit az aktualitások mellett nagyon jó megismertetni a több mint kétezres követőtáborral.
- Esetleg vannak még kiadatlan LUFTWAFFE-felvételeid?
- A Lichterklang kiadónál újra megjelent Trephanus Uhr bónusz CD-jére összegyűjtöttünk mindent, ami még kiadatlan volt.
- Hogyan értékeled utólag a Dissension megjelenését?
- A Dissensiont egyedül fejeztem be a LUFTWAFFE feloszlása után. Mindenképpen szerettem volna elkészíteni az albumot, és eléggé sajnálom, hogy sem elegendő idő, sem megfelelő körülmények nem álltak rendelkezésemre. Néhány dallal már az ET NIHIL-t készítettem elő. Viszonylag gyorsan dolgozok, előre tekintek, és most olyan nagyszerű művészekkel zenélek, akikben a bizalmam megingathatatlan.
- Mit jelent a te olvasatodban az ET NIHIL kifejezés?
- A dalszövegeim a saját életemről, megfigyeléseimről szólnak, a tapasztalataimat írom meg, és a név arra a konklúzióra utal, amire már sokszor jutottam.
- Az ET NIHIL elképesztően feszes és dinamikus zenei produkció, amely az USA-ban igazán unikumként hat. Hogyan látod jelenleg a hazád neofolk színterét?
- A műfaj virágzik az USA-ban, és Kanadában is, jóval több zenekar alakul vagy újraalakul, mint korábban. Most már az sem egyedi eset, hogy egy amerikai zenekar komoly sikereket érjen el Európában, és az európai csapatok is egyre többet jönnek hozzánk a megnövekedett számú közönség miatt.
- Hamarosan ismét Boyd Rice társaságában léptek színpadra (a tervezett esemény sajnálatos módon mégsem valósult meg - a szerk.), ám ezúttal sajnos csupán a tengerentúlon. Mit gondolsz, Boyd mit jelent manapság a zeneipar számára és milyen pozíciót foglal el egy képzeletbeli halmazban?
- Boyddal 1997-ben találkoztam egy chicagói koncertjén. Akkoriban Goth-Boi és elektronikus zenét játszottam, ahhoz a színtérhez tartoztam. Röviddel a fellépése után telefonáltam neki, és bár elég ideges voltam, sikerült négy órát elbeszélgetnünk. Azóta vagyunk barátok, és számos alkalommal dolgoztunk is együtt. Boyd igazi reneszánsz ember, zenész, író, vizuális művész, színész. A zeneiparon belül én is hasonlóan alkotok, mert ugyanúgy műfaji korlátok nélküli, amit csinálok. Boyd sikere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy önálló rátekintést alakítsak ki a különböző alkotófolyamatok tekintetében.
- Mesélj, kérlek, az AWEN-hez fűződő viszonyodról! Számomra úgy tűnik, elképesztően erős az összhang Erin és közted.
- Erin 2007-ben keresett meg az első texasi fellépésünkkel kapcsolatban. Vele és Katrinnal egyaránt nagyon jól megértettük egymást, azonnal tudtam, hogy itt életre szóló barátságok köttettek. Amikor együtt játszunk az AWEN-nel, elő tudjuk adni a közös dalainkat, ráadásul a színpadon kívül is nagyon jól érezzük magunkat. Bárcsak közelebb laknának hozzám!
- A 3 legfontosabb zenei alkotás az életedben?
- Bled White: Habár többen jegyezzük a dalt, a zenei alapok tőlem származnak, és a dalszöveg többsége is. Ez a szám mindig megszólít, jobban, mint bármely más szerzemény, és ezt szeretem a legjobban előadni.
Grave Desecration: Az ET NIHIL arculatom legelső számai közül való, és az életem egyik legkorábbi, legmeghatározóbb áttöréséről, szintlépéséről szól.
OF THE WAND AND THE MOON: Reciful. Ez a dal mágikus, pszicho-automatikus, és minden egyes alkalommal elözönlenek az ötletek, amikor hallgatom.
- Mennyire fontos számodra a jelenlét Európában zenészként, illetve civilként?
- Zenészként semmi sem olyan felvillanyozó, mint a rajongótáborod előtt játszani, és jelenleg a rajongóink többsége európai. Civilként pedig mindig a saját ősi szellemiségem feléledését élem meg Európában, hiszen angol és német gyökerekkel rendelkezem. 1608-ban kerültünk Amerikába apai ágon Norwichből. Tervezem, hogy hamarosan felkeresem ezt a várost.
- Köszönöm az interjút! Találkozzunk Budapesten!
- Alig várom!
