Sajnos csupán néhány esztendeje találkoztam Vály Sándor audiovizuális művész nevével és munkásságával, de azonnal magával is ragadott, majd a későbbiek folyamán, némi kutakodást követően megismertem több alkotását, és a legfontosabb konzekvencia feltétlenül megnyerőnek bizonyult számomra, Vály úr ugyanis véleményem szerint járhat a kísérleti elektronikus zenék bármelyik ösvényén, azt mindig megfelelő ízléssel és kreativitással teszi. A tavalyi budapesti, a ZOVIET FRANCE társaságában lebonyolított színpadi előadás (Heéger Júlia művésznő részvételével megkoronázva) pedig végérvényesen rabul ejtett, betetőzve a katarzist a blindblindblind égisze alatt, kézzel fogható formában elérhetővé tett Prayer lemezzel. Ez a két (monumentális játékidővel bíró) tételre bontott hangfolyam egészen kivételes zenei alámerülés, vagy éppen felemelkedés, ebben az esetben az irány nem számít, hiszen "a hallgató nem is lehet aktív részese a folyamatnak, nem foglalkozik a mű formai felépítésével, ezzel együtt azonban varázslatos módon kapcsolódik a zenéhez, hagyja, hogy az magával ragadja”. Megfoghatatlan, de semmilyen túlzás nincs benne. Ami és ahogyan történik ezekben a hosszúra nyújtott percekben, az a formai rétegződés és ahogyan árad ez a hangfolyam, az egyszerre elképzelhetetlen és leírhatatlan, hallani és hallgatni kell, hosszan kitartott, egymásra úsztatott hangok kavalkádja, a megnevezhetetlen vonzás dinamikája, transzcendens eufóriája a zene nyelvén megfogalmazva. Feltépett sebek gyógyulása, a teljes újraformálódás minden fájdalmával és későbbi felemelkedésével, ami az elkerülhetetlen megtisztuláshoz terel, immáron bennünk él, mert ez a zene maga az ösvény, ami a gyönyörön és szenvedésen túli katarzishoz vezet.