Három év várakozás után végre ismét friss ARDITI-albumot tarthatnak kezükben a csoport rajongói, márpedig nem is akármilyet, de haladjunk szépen, sorban. A 2008-as Omne Ensis Impera lemez viszonylagos visszafogottsága, letisztultsága (talán nem túlzás szelidülésnek nevezni), valamint a korábban már megszokott, kiemelkedően magas dózisban adagolt zseniálisan erőteljes megoldások kikopása, háttérbe szorulása sokakat elbizonytalanított. Kongtak a vészharangok, miszerint már a svéd mizantróp duó sem a régi, majd jött a hihetetlenül jól eltalált 2009-es, a SIGNA INFERRE zenekarral közös EP, a Statues Of Gods és a formáció egy merőben szokatlan, korábban a számukra járatlan útra tért a nyers, erőteljes industrial és a visszafogottan merengős, drámaian szomorkás északi folk elemek házasításával. Ezek után adott volt a kérdés: viszik tovább az EP-vel kibontott szálat, esetleg újabb fordulatra szánják el magukat? Annyit már most elárulhatok, egyik megfejtés sem helyes, ennek ellenére a helyzet nem reménytelen. Sőt!
A nyitó és egyben címadó Leading The Iron Resistance komoran hömpölygő folyamként támad a hallgatóságra a csoport legszebb hagyományai szerint, lassan építkezve és kibontakozva. Az ezt követő False Mask Of Freedom (az ehhez a dalhoz készített videó már hónapok óta megtekinthetó az interneten) a gázpedálra taposva, a tempót felgyorsítva, sűrű dobtémáival csattanós válaszként hírdeti: az ARDITI ismét ereje teljében alkot és aki esetleg a német TRIARII (igaz ők is elcsendesültek egy ideje) zenekarban (vagy bármely más formációban a műfajon belül) trónfosztót sejtett, az ezekben a percekben egyértelműen ráébredhet tévedésére. A Volunteers a legszebb, horzsolóan zabolátlan pillanatokat idézi a Marching On To Victory albumról, erőteljes, kifogástalan szerzemény, sűrű, vastagon effektezett szövegmondással. A Military Virtue által remélünk némi pihenőt a korong hallgatása közben, de itt is olyan indulatok robbannak a csendesebb felvezetés után, hogy esély sincs a megtorpanásra. A kórusok itt ugyan futólag a holland PREDELLA AVANT jobb pillanatait idézik, de csak a hangulat közös, az elemi erővel dörgedelmes feszültséggel átitatott kompozíció megkérdőjelezhetetlenül az ARDITI sajátságos hagyományai szerint foggant. A Fahnen Ewigkeit szintén roppant feszült hangulatú, tempójában, sodrásában azonban némileg visszafogottabb darab, remek átkötés az utána következő, Arming For War elé, ahol ismét a doboké és a vonós/fúvós hangszíneké a főszerep. Itt is jól megfigyelhető a viszonylag csendes kezdés, majd a téma besűrűsödése, valamint a lemez egészére jellemző erőteljes megszólalás, amivel korábban azért akadtak problémák. A Forging A New Manben ismét jelentősebb szerephez jutó kórusok, némi orgonával és fúvósokkal színezve biztosítanak újabb feszült pillanatokat, de hasonló úton jár a We The Unity, You The Mass is, annyi különbséggel, hogy a tempó itt nem is olyan ritkán a lomha csapássorozat és a sűrűbb hangorkán között ingadozik. Lezárásként az A Giant Bleeds szól, ami egy némileg manipulált katonadal archív felvétele.
Röviden összegezve: az idei esztendő feléhez közeledve máris biztosan kijelenthetem, számomra (valószínűleg) az év legjobb albumát szolgáltatja a Henry Möller és Marten Björkman alkotta duó. Csaknem kifogástalan korongról van szó, negatívumként mindössze a néhol meglepően (persze csak a csoporthoz képest) műanyag hangszíneket említeném csupán, ezen túl azonban egy harciasan erőteljes, a perfekthez közelítő anyaggal gazdagodott az ARDITI már eddig is figyelemre méltó életműve, amit kiemelten ajánlok az érdeklődők figyelmébe.
A Leading The Iron Resistance a hagyományoknak megfelelően ezúttal is több verzióban (digipak CD, fekete vinyl ezüst-fekete borítóval, 250 példányban, valamint fekete-szürke márványozott vinyl, ezüst-zöld borítóval, szintén 250 példányban) látott napvilágot, ezek eltérő árakon, de folyamatosan rendelhetőek közvetlenül a kiadótól, illetve a jelentősebb terjesztőktől, habár előfordulhat, hogy rövidebb ideig várni kell a csomagra, a jelentős roham a rajongók részéről ugyanis a jelek szerint kissé meglepetésként érte magát a portugál kiadót is.
