A dán Thomas Bojden irányítása alatt álló DIE WEISSE ROSE a martial industrial egyik leginkább ellentmondásos csoportja számomra, ha szigorúan a zenére összpontosítunk. Más a helyzet, ha Thomas személyiségét vesszük górcső alá, de ez jelen esetben sokad angú szempont, lépjünk is túl rajta. Jelen voltam Koppenhágában a - Thomas szerint lényegében bemutatkozó attrakcióként is felfogható - kezdeti lépésként funkcionáló, kérdőjelek sokaságát felhalmozó egyik első megmérettetésnél és azóta is több-kevesebb lelkesedéssel követem kiadványaikat, melyek azért - valljuk be férfiasan - igen eklektikus képet és hullámzó minőséget közvetítenek az érdeklődők felé. A csoport műfaj iránti elkötelezettsége kétség kívül megkérdőjelezhetetlen (a zenekar kis túlzással egy neofolk "all star" átjáróházként is funkcionál koncerteken), elszántságuk és kitartásuk nyilvánvaló, ellenben a kreativitás nem ritkán hiány ebben a felemás kelléktárban. A rövid kritikám tárgyát képező Kyrie Eleison kislemez esetében sincs ez másként, sajnálatos módon.

Az "A" oldalon található címadó kompozíció a címe alapján már ismerős volt számomra a szintén nem túl meggyőző Treue Um Treue korongról. A hosszában kissé terjengősnek tűnő szerzemény nagyrészt archív felvételekre, hangmintákra, diszkrét vonósokra és a dal közepétől berobbanó harcias dobolásra épül, továbbá természetesen Thomas magabiztosnak szánt szövegmondására, de ez alkalommal valahogy (ismét) nem sikerült megragadni a lényeget. Nem rossz a dal, csak nekem egy kissé túl terjengős és nem megfelelően szűrt. Tematikáját tekintve a (Black) Birds Of Passage is ezt az utat követi, csak itt a vonósok több teret követelnek maguknak és a már az első pillanattól jelen lévő dobolás szellősebb egy kicsit. Thomas hangja a felvételeknél már megszokott szenvetlen narráció, élőben sokkal hatásosabban adja elő mindezt. Ez a dal igen hirtelen és váratlanul ér véget, de ez nem annyira zavaró, éppen elég is belőle ez a közel 5 perc.

A kislemez 3 különböző verzióban jelent meg (25 példány a zöld-fehér-bronz, 75 példány a zöld, és 100 példány a bronz korongokból), egy igen stílusos Yukio Mishima idézettel illusztrálva.

Röviden összefoglalva a lényeget, a kiadvány exkluzivitása illetve impozáns megjelenése szerintem messze nem áll arányban a barázdákba préselt zenével, sajnos.