HTML

dp-motiv

Neofolk, dark folk, apocalyptic folk, post-industrial, martial industrial, military pop, dark ambient, neoclassical, ritual, noise - hírek, lemezkritikák, koncertajánlók, interjúk, koncertbeszámolók

Címkék

2011.12.17. 15:00 balazs_k

LARRNAKH - Like the silken shrouds of loneliness CD (Epidemie, 2011)

Címkék: lemezkritika

Nehéz olyan valakinek a munkájáról írni, akit az ember több mint 20 éve ismer, közel 20 éve dolgozik vele együtt különböző formákba. De ha már így alakult, nem lehet kitérni a feladat elől, és ilyenkor túl kell lépni a körülményeken, kihasználni az előnyöket, az esetleges elfogultságot a talán szélesebb rálátással kiegyensúlyozni. Ennek fényében jöjjön most az írás a Larrnakh új lemezéről, teljes nyíltsággal, kíméletlen őszinteséggel és amennyire lehet, részrehajlás nélküli objektivitással.

Alig egy évvel az első nagylemez után, idén tavasszal megjelent a Larrnakh új albuma, ezúttal a cseh Epidemie kiadónál. Ahhoz képest, hogy az első lemezre közel öt évet kellett várni, eléggé felgyorsult a tempó, ami persze egyrészt örvendetes, hiszen mindig örül az ember, ha egy általa kedvelt zenekarnak új anyaga jelenik meg, másrészt viszont nem árt ezzel vigyázni, mert nem mindenki tudja tartani az elvárt és megszokott színvonalat. Szerencsére itt azért nagyrészt nincs ilyen gond. Többnyire az első lemez mentén halad az új is, zeneileg apróbb változtatásokkal, melyek lényegileg nem befolyásolják ugyan az összképet, de mégis érzi az ember, hogy történt valami. Ilyen (számomra mindenképp pozitív) változás például, hogy eltűntek a hosszú felvezetések a dalok elejéről, melyek az előző albumon kissé el lettek túlozva, túl sok volt belőlük, megtörték a dalok ívét, a lemez lendületét. Persze azért ezek a hangképek, hangulatok továbbra is jelen vannak bizonyos számokban, ahogy ez már a kezdetektől fogva jellemző volt a zenekarra. Az előző anyagon megkezdett irányvonalat viszi tovább a Larrnakh, tehát most is váltakoznak az akusztikus gitáros neofolk dalok és a billentyűkre/hangmintákra épülő ambientes/industrialos tételek, magyar és angol nyelvű szövegekkel. A (sokak által megkérdőjelezett létezésű) magyar színtér legjobb hagyományait viszik tovább, az eddig is jelen lévő "nagy öregek" (ACTUS, Scivias) hatása (ami elsősorban a magyar nyelvű szövegmondásnál érhető tetten) mellett feltűnik a kortárs Kriegsfall-U is mint viszonyítási pont. Ahogy az előző lemeznél is, itt sem vagyok teljesen kibékülve a magyar szövegekkel, nem mindenhol érzem helyénvalónak őket, ráadásul sajnos néha erősen belecsúsznak a banalitásba is. Zeneileg viszont egyre jobb és erősebb lesz a Larrnakh, a hangszerelés sokat fejlődött az évek során, remek ötletek találhatók a dalokban, apró finomságok a háttérben, melyeket talán nem is vesz észre az ember közvetlenül, de áttételesen mindenképp érzi őket. A megszólalás jó vastag (mondhatni "húsos"), de ez nem biztos, hogy mindig előny, néha ráférne a dalokra egy kis könnyedség is (amire azért akad próbálkozás, mint például az énekdallamában meglehetősen a Sonne Hagalt idéző Like a bird caught in a room, ami "lazaságával", egyszerűbb hangszerelésével, megkapó dallamaival a lemez legjobb pillanatai közé tartozik). Az akusztikus gitáros számok technikailag nagyon jók, ötletes megoldásokkal, professzionális kidolgozással, de így két lemez után néha túlságosan is ismerősen hangzanak a dalok, nagy a hasonlóság a korábbiakkal (ezt leginkább az Allerseelen-feldolgozáslemezen szereplő dalnál vettem észre, ami, ha jól tudom, ennek a "sorozatnak" az első darabja, tehát ez készült először abban a stúdióban, azokkal a hangszerekkel, technikával, mint a két nagylemez, de ez jelent meg utoljára, nagyjából egy időben a második albummal, és amikor meghallottam az első gitárpengetést belőle, egyből elfogott az érzés, hogy ezt már hallottam így párszor). A zene másik arcát megjelenítő komorabb, elektronikus alapú szerzemények is jól felépítettek, minimalista szerkezetük kicsit az utóbbi idők Wappenbund-munkáit is megidézik, elnyújtott billentyűkkel, szellős dobütésekkel, torzításokkal.

Ha röviden kellene meghatározni, azt mondhatnánk, hogy az új lemez az előző egyenes folytatása, annak "feljavított verziója". Csak talán túl hamar jött. Persze tudom, hogy a két cd megjelenése közötti egy év valójában, a készítést alapul véve kicsit több, az első anyag sokkal (legalább fél évvel) hamarabb megjelenhetett volna (a második meg kicsit későbbre volt tervezve), mindenesetre egy kis jótékony szünet, nagyobb időköz két megjelenés között lehet, hogy nem ártana, hagyni kell néha kicsit ülepedni is a dolgokat. Mindezek ellenére azért, az apróbb hiányosságokkal együtt is mindenképpen hiánypótló kiadványról beszélhetünk, manapság nagyon kevés minőségi, jól megírt, magabiztosan előadott, szépen megszólaló akusztikus gitáros neofolk felvétel jelenik meg.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Köszönöm a tartalmas értékelést! Mindössze annyit fűznék hozzá, hogy nagyon büszke vagyok erre a korongra, azt gondolom, az eddigi legjobb munka, amihez az elmúlt 20 év során közöm volt.