HTML

dp-motiv

Neofolk, dark folk, apocalyptic folk, post-industrial, martial industrial, military pop, dark ambient, neoclassical, ritual, noise - hírek, lemezkritikák, koncertajánlók, interjúk, koncertbeszámolók

Címkék

2011.06.28. 20:00 sorger

CURRENT 93 - Honeysuckle Aeons (Coptic Cat, 2011)

Címkék: lemezkritika

Nem titkolom, elfogult vagyok a CURRENT 93 csoporttal szemben, volt is már több lelkendező kritika tőlem itt az oldalunkon, soha nem is fukarkodtam a dicséretekkel, ha róluk volt szó. Óriási kedvenc nálam a zenekar hosszú idő óta, éppen ezért kimondhatatlanul nehéz leírnom az alábbi  sorokat a legfrissebb (érzésem szerint rendkívül gyenge) album kapcsán. 

A kezdő Kingdom gyakorlatilag introként funkcionál, nincs különösebb jelentősége, a célnak megfelel, nem is pazarolnék rá több karaktert. A folytatásban a Moon azonban máris visszás érzéseket generál bennem, mintha egy 8 éves kislány zongorázni tanulna, bátortalanul és a lelkesedés, az elszántság legcsekélyebb jele nélkül. A Persimmon különös szövegvilága mellett azért a zongora (itt most éppen Baby Dee) által megcsillan az isteni szikra, de mégsem képes kiteljesedni, elkapkodottnak, laposnak érzem összességében, a Cuckoo képében pedig ritkán tapasztalható mélypontra süllyed a színvonal. Bugyuta (sehol a korábban jellemző gyermeki, diszkrét báj), a C93 korábbi zenei világától tökéletesen idegen és semmitmondó, érthetetlenül szétesett próbálkozás. A Jasmine esetében érkezik az újabb pofon, a NOVY SVET akár sárgulhat is az irigységtől, de ez így már egyértelműen méltatlan a csoport eddigi életművével szemben. A Lilynél megint azt érezni, hogy döbbenetesen halvány és gyenge próbálkozás ez a zenekar és úgy általában David részéről, hiszen az alapötlet ugyan nem is lenne annyira rossz, de a végeredmény nagyon kidolgozatlan és kapkodó lett. A Pomegranate egyértelműn a korong csúcspontja (furcsa ezt ebben az esetben leírni), amely erősen a Soft Black Stars világát idézi, csak az a huszadrangú kísértetfilmekre jellemző hangeffekt ne szólna benne! A Honeysuckle ellenben ismét a mélyrepülés felé tereli a zenekart, egy téma szól végig, ami nem is lenne rossz, de súlytalan, nincs kellően kibontva és így unalomba fullad. Nem is részletezem a hátra maradó dalokat, feleslegesnek és értelmetlennek érzem, akkora a csalódásom, a lényeg így is nyilvánvaló, ha durván akarok fogalmazni, egy szenvedés az egész, véleményem szerint érthetetlen módon elkapkodott, feleslegesnek tekinthető albumról van tehát szó, aminek a megjelenését igazából semmi nem indokolta. De persze éljen a független művészi akarat és szabadság, valamint a zenekarnak (és a kiadónak is) biztosan jól jön az eladásokból becsorgó bevétel. Az anyag több esélyt is kapott tőlem, de a benyomásaim nem lendültek pozitív irányba, a jobb pillanatok által inkább csak stagnáltak, de összességében inkább a negatív felé billentek és ugyan joggal merül fel a nagy kérdés (Mitől rosszabb ez az album, mint néhány korábbi félresikerült társa?), mégis egyfajta mélypontnak tartom a CURRENT 93 életművében a Honeysuckle Aeonst. Arra azért nagyon kíváncsi vagyok, mire gondolt például Michael Cashmore a korong meghallgatása után? 

Ez az album az én szememben méltatlan a CURRENT 93 nevéhez, habár gondolom így is rengetegen fogják imádni, szóval azért próbálkozni lehet vele, elképzelhető, hogy csak nekem nem stimmel valami, vagy inkább az egész. 

5 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hát ez az új Current 93 album igy meghallgatva tényleg nem nagy szám. Kár érte pedig...
Michael Cashmore visszatér a Currentbe, legalábbis a katowicei koncerten biztos játszani fog. Ideje volt. Én a Birth Canal Blues óta egy Current anyaggal sem tudtam megbarátkozni, a Honeysuckle meg tényleg a mélypont.
Szerintem a C93-at kegyetlenül beskatulyázták a "neofolk" irányzattal és kb. valami vallásos túlértékelés jelentkezik velük kapcsolatban - pedig egy alapvetően kísérletezős csapatról van szó, szerintem akkor voltak mélyponton, amikor évekig zongoráztak (persze a Soft Black jó volt), én inkább azt veszem észre, hogy visszatér beléjük az élet, de nem akarnak még egy Imperium-ot vagy Thunder Perfect Mind-ot készíteni (mert nem is kell). D. Tibet szeret játszani, meg úgy vélem nagyokat röhögni szintén - amit (tisztelet az erős kivételeknek persze) a mai kissé kultúrsznob hangulatú tucat-neofolk produkciókon lehet is.. Amúgy a legütősebb addig volt a Current 93, amíg Tibet papa sűrűn nyalogatta a fákról a leveleket :)
@zenevadasz: Egyetértek a kritikád első részében leírtakkal, azonban a folytatásban közöltekkel már nem feltétlenül. Az tény, hogy David antizenész mivolta ellenére a hangszereiken azért többségében kiemelkedően teljesítő társak segítségével (Michael Cashmore, Joolie Wood, David Kenny, Maja Elliott, stb.)hihetetlen magasságokba emelte a csoportot, többnyire megérdemelten.
@zenevadasz: Neofolk ide, humor és nevetés oda, ez a lemez akkor is az abszolút mélypont. Nem kellene ennyire erőltetni a lemezkiadást, lehetne kicsit pihenni is (vagy többet koncertezni).