HTML

dp-motiv

Neofolk, dark folk, apocalyptic folk, post-industrial, martial industrial, military pop, dark ambient, neoclassical, ritual, noise - hírek, lemezkritikák, koncertajánlók, interjúk, koncertbeszámolók

Címkék

2011.05.09. 18:00 sorger

CURRENT 93 - Lucifer Over London (Durtro, 1994)

Címkék: lemezkritika

A 90-es évek elején kezdtem ismerkedni a CURRENT 93 munkásságával. Eleinte persze csak másolt kazettákon hallgattam a korai albumokat (Nature Unveiled, Dawn, Earth Covers Earth stb.), de 95-ben birtokosává lettem az azóta már több okból is erősen legendává nemesült Lucifer Over London EP-nek, CD formájában. Ez volt az a pillanat, amikor az azóta is töretlen rajongásom kellő mértékben megerősödött és egy életre szóló kalandra terelt.

A BLACK SABBATH zenekartól kölcsönzött Paranoid gitártémájával induló címadó tétel amellett, hogy egy nagyszerű, karakteres, vérbő szerzemény, még igazi sztárparádé is. A 2004 novemberében tragikus körülmények között elhalálozott John Balance (anyakönyvezett nevén Geff Rushton, de volt ő Jhon Balance is) a COIL zenekarból, Nick Saloman a BEVIS FROND soraiból, valamint David Kenny stúdiómágus mellett a zenekar ebben az időben alaptagjai is felbukkannak, nevezetesen Michael Cashmore és persze David Michael Tibet. Rendkívül erőteljesen, összeszedetten szól ez a dal és persze az egész EP, a gitárok pengeéles zakatolása, az eksztázis-közeli vokálok borzongató, felejthetetlen élményben részesítik a hallgatót. A Leslie Allin Lewis The Tower Of Moabja által inspirált dal első része sodró lendületével valósággal magával ragadja a hallgatót, beszippantja, majd porrá zúzza, hogy tökéletesen kifacsarva bocsássa útjára egy rövid levezetés kíséretében (And sixsixsix, It makes us sick, We're sicksicksick, Of 666). A folytatásban a GROUNDHOGS zenekar Solid című albumáról választott Sad Go Round című dal feldolgozása szól, erőteljesen Nick Saloman wah-pedálos, nyúlós, pszichedelikus gitárszólóira építkezve, de azért az eredeti kompozíció határtalan hippi-szentimentalizmusát némileg tompítva, szerencsére. David itt meglepően visszafogottan vokálozik, a basszusgitár pedig kopogósan, szinte már punkosan hozza az alapot, a végére pedig sikerült némi vurstli-hangulatot csempészni. A záró, címében és játékidejében is terjedelmes The Seven Seals Are Revealed At The End Of Time As Seven Bows: The Bloodbow, The Pissbow, The Painbow, The Faminebow, The Deathbow, The Angerbow, And The Hohohobow David narrációjával, sejtelmes gerjedésekkel (itt már Steven Stapleton a NURSE WITH WOUND-ból is beszáll a többiek közé), üveghangokkal indul, hogy a végére kiteljesedve talán az egyik legcsodálatosabb zenei élményt produkálja a csoport életművében, de az egyetemes zenében összességében is. Fantasztikus hangulat árad ezekből a hangokból, képtelenség érzelemmentesen szemlélni őket. Michael Cashmore rendkívül finoman csilingelő gitárpengetései tévedhetetlen magabiztossággal, ringatóan szólnak, hogy a felkavaró élmények után kissé megnyugodva, lehiggadva zárják le a lemezt és David így köszönhessen el a hallgatóktól (Goodbye to you all).

A mai napig az egyik legkiválóbb kiadványa tehát a zenekarnak a Lucifer Over London, amely a CD-kiadás mellett három különböző bakelit formájában (vörös, fekete, illetve egy speciális csomagolásban) is elérhető, persze már csak különböző aukciós oldalakon, többnyire horribilis összegekért. Léteznek továbbá különböző újrakiadások, illetve kalózverziók ("amindenségit!") is, így akinek még nincs meg, feltétlenül ajánlom a kutakodást, nagyon megéri!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.