A DOWN IN JUNE tagjai gondoltak egy merészet és "törjük át a neofolk okozta korlátokat" felkiáltással megalkották LOVAC névre keresztelt zenekarukat, írtak egy csokorra való dalt, megtámadták vele a Soleilmoont és az album megjelenése óta karba tett kézzel várják, hogy a nagybetűs karrier bekopogtasson az ajtajukon. Persze vastagon esélyes, hogy valami egészen más volt az indíték, majd a történet, de én ezt is simán el tudom képzelni.
Az albumot hallgatva első körben egyértelművé teszik, hogy ezúttal bizony úgy kell kommersz zenét elképzelni, amire példát ugyan láthattunk már, az eredmény mégis finoman és elegánsan szokatlan, kihívó, ellenben az ilyesmire fogékony közönség számára eladható. Kísérleti pop-folk-rock a játék neve, csipetnyi elektronikus sziruppal, nemritkán rádióbarát megoldásokkal. A nyitó Crkveno Zvono introként funkcionál, semmi különös, egy kis szintetizátor búgás, a célnak megfelelően. Az ezt követő Murder egy kellemes, gitáros darab, Michael Moynihant idéző ütős kísérettel, többszólamú, néhol bizony kissé sántító, mégis kellemes vokálokkal. A March Of Pride a hetvenes, nyolcvanas éveket idéző szinti-pop alapjaival, minimál dobgépkíséretével David Bowie-t idézi, csak itt mélyebb tónusú az ének. Kellemes darab, trombita befújásokkal, kísértetiesen suttogó, vagy éppen sikító kísérőénekkel. Hasonló vizeken evez tovább a Fiend is, annyi különbséggel, hogy itt már némileg modernizált hangszerelést produkált a csoport, de a visszafogott, merengős hangulat egyértelműen itt is uralkodik. A lemez talán legnagyobb slágere a Filth Of A Paradise kommersz mivolta ellenére sem rossz szerzemény, sőt nekem kimondottan tetszik, érdekes megtorpanásaival, szokatlan effektjeivel. A Welcome egy rövid átvezetés mindössze, az ezt követő, címadó Apes Of A Cold God viszont tovább viszi a hallgatót azon a terjengősen kellemes képzeletbeli utazáson, amire bárki jegyet válthat az album meghallgatásával. Itt érezni azonban először, hogy kicsit talán határozottabban is kukázhatnának a srácok dalszerzés közben, vagy szétbonthatták volna az anyagot egy nagylemezre és EP-re, mert jók a dalok, csak hosszabb távon kicsit unalmassá válhatnak, szerintem. Persze nincs komolyabb baj, csupán a kezdeti varázslat így hajlamos kopottabb fényben pislákolni egy idő után. Tetszetősebb darab még a Pull The Trigger és a City And Solitude, valamint a kimért, lomha tempóban ellenállhatatlanul hömpölygő, érzelemgazdag női vokálra felépített I Spell B, amely időközben nálam egyértelmű favorittá lépett elő, kissé váratlan és elvarratlan lezárásával együtt. Ebben a dalban érzem a legerősebben a legendás SWANS zenekar befolyását, ami persze egy cseppet sem negatívum, hiszen érzéssel és kellő tisztelettel érkeznek az emlékezetes dallamok. Röviden összefoglalva, kellemes, a gyenge pontok ellenére is érdekes, szűk egy órás albumot készített a LOVAC, feltétlenül érdemes egy próbát tenni vele.
A korong beszerzése a jól megszervezett európai terjesztésnek hála, nem ütközhet különösebb nehézségekbe.
