HTML

dp-motiv

Neofolk, dark folk, apocalyptic folk, post-industrial, martial industrial, military pop, dark ambient, neoclassical, ritual, noise - hírek, lemezkritikák, koncertajánlók, interjúk, koncertbeszámolók

Címkék

2011.03.27. 10:00 balazs_k

ORDO ROSARIUS EQUILIBRIO - Songs 4 Hate & Devotion CD (Out of Line, 2010)

Címkék: lemezkritika

Az előző, ONANI című lemezével zsákutcába került Ordo Rosarius Equilibrio új anyagát félelemmel vegyes kíváncsisággal vártam. A zenekar az utóbbi években egyfajta sztárstátuszt vívott ki magának (ez persze elsősorban a "körön belül" értendő), amire azért már a "körön kívül" is felfigyeltek, így az új albumukat (15 év Cold Meat Industry után) most a viszonylag nagyobb névnek számító német electro (ebm, industrial) kiadó, az Out of Line jelentette meg. Az előzetes kislemez, a Do Angels Never Cry, And Heaven Never Fall? nem igazán oszlatta el a félelmeimet, érzésre nagyjából azt a vonalat vitte tovább, ami az ONANI-t is jellemezte: egy-két jó pillanat, de összességében nem túl megkapó dalok, nem túl erős hangulatok, jellegtelenség, kifáradás. Első hallgatásra az új lemez is ilyennek tűnt (hozzátéve, hogy nem a legideálisabb körülmények között történt a hallgatás). Másodjára már kezdtek előtűnni az erősségek, melyek a harmadik-negyedik hallgatás után elsöpörtek minden kételyt: igazán jó lemez született.

Már rögtön az első tételnél meglepetés éri a gyanútlan hallgatót: egy kemény dobokra épülő, szavalással kísért lendületes industrial darab nyitja a sort, mely akár a Make Love and War lemezeken is simán elfért volna. A második, az A World Not So Beautiful című dalnál aztán már előjönnek a későbbieket is jól jellemző vonások: könnyed, lágy, orkesztrális elemeket (vonósok, üstdobok) sem nélkülöző zenei alapok, dallamos ének, könnyen megragadó refrének (a korábban meghatározó markáns akusztikus gitárok már az ONANI-n eltűntek, és most sem térnek vissza). A továbbiakban ezek az elemek variálódnak, kombinálódnak, van, amikor kevésbé bombasztikus, vontatottabb formában (pl. In My Little Black Dress, In Heaven Only Abstinence Remains, 4 1 4 1), de ez a vontatottság egyáltalán nem negatívum, megvan a maga varázsa, bár nem mindegyik dalnál. Vannak az A World Not So Beautifulhoz hasonlóan (vagy még annál is inkább) slágeres, poposabb darabok (a nagyzenekari betétek azért ezekben is meghatározóan jelen vannak), mint pl. a Lucifer in Love, a Serpent - Dagger - Lion - Man, az I M B E C I L E, My Idiot Lover, az If Christ is the Answer... Valamint vannak erőteljesebb, bombasztikusabb, kevésbé popos (de ugyancsak slágeres refrénekkel rendelkező) dalok, mint a kislemezről már ismert Do Angels Never Cry.., a Kim Larsen (Of the Wand and the Moon) közreműködésével készült With Unspoken Pleasure (My Guardian Demon), vagy a címadó A Song 4 Hate & Devotion.

Kicsit kilóg a sorból a hangulatában, hangszerelésében számomra a Velvet Undergroundot (és a 60-as évek zenéit) idéző Long Knives and Little Men (itt látszik, hogy nem volt véletlen a Venus in Furs feldolgozása az Apocalipsen), melyben a "régi harcostárs", Simone Salvatori (Spiritual Front) működik közre.

Lényeges, bár nem túl feltűnő különbség a korábbiakhoz képest, hogy míg régen az ORE Tomas Petterson egyszemélyes zenekara volt, egyedül ő csinálta a zenét (szinte kizárólag gépekkel), addig az új lemezen már vendégzenészek is szerepelnek különböző hangszereken (gitár, basszusgitár, dob).

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zenekar túl van a csúcskorszakán (mely a Make Love lemezekkel kezdődött, a Spiritual Fronttal közös Satyrisisszal teljesedett ki igazán, és az Apocalipsszel tetőzött), de az előző anyaghoz képest (és önmagában is) abszolút szerethető album született, mely számomra (egy másik poplemez, a Spiritual Front Rotten Roma Casinója mellett) a tavalyi év legtöbbet hallgatott, leginkább kedvelt lemeze volt.

Az első kiadáshoz tartozik bónuszként egy EP is, melyen négy dal található, Frederik Bergström (No Festival of Light, egyes koncerteken és ezen az albumon az ORE dobosa) remixei az új lemez három számához, valamint zárásként egy régebbi tétel átdolgozása, a C.C.C.P. lemezről ismert In High Heels (melyhez - határozottan állíthatóan - a Scivias Die Before Dyingjának gitártémáját használták fel annak idején). A remixek leginkább talán az (alternatív) electropophoz állnak a legközelebb, sokat nem tesznek hozzá az eredetihez, de nem is zavaróak egyáltalán, néha meg lehet őket hallgatni, ha az ember olyan hangulatban van.

3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Más, de szerintem semmivel sem jobb, mint az ONANI. Kevés az igazán meghatározó, emlékezetes téma, ezzel szemben túl sok a töltelék és a mellébeszélés, így számomra továbbra is csak vergődik és időt húz az ORE.
Pedig szinte az összes szám karakteres, emlékezetes, slágeres, egy-két kivételtől eltekintve. Nem akarom még egyszer felsorolni, mert benne van a cikkben, de tényleg mindegyik dalnál van valami momentum, amit vissza tudok idézni, ki tudok emelni, ami igazán tetszik. Ezzel szemben az ONANI-t hiába hallgattam meg sokszor, ha most ránézek a számlistájára, nem mindegyiket tudom beazonosítani. Nem véletlenül sikkadt el az a lemez, nem volt túl nagy visszhangja.