HTML

dp-motiv

Neofolk, dark folk, apocalyptic folk, post-industrial, martial industrial, military pop, dark ambient, neoclassical, ritual, noise - hírek, lemezkritikák, koncertajánlók, interjúk, koncertbeszámolók

Címkék

2014.11.14. 22:00 balazs_k

SOL INVICTUS - Once Upon A Time (Auerbach Tonträger, 2014)

Címkék: lemezkritika

sol_once.jpgA Sol Invictus 21. századi története nem egy sikertörténet - legalábbis ami a lemezmegjelentetéseket illeti. A 90-es évek legjelentősebb neofolk zenekara a kétezres évekre kissé megfáradt, vesztett fényéből. Sokan a négy Matt Howden-es lemezt (Blade, In A Garden Green, The Hill of Crosses, Thrones) tartják a mélyrepülés kezdetének, különösen a két utóbbit szokás utálni, az In A Garden Greent még sokan szeretik, és valóban nem rossz lemez (ráadásul én még a két következő lemezt is szerettem, minden furcsasága ellenére). Ezután volt egy kis törés, szünet a zenekar pályafutásában (3 év, ami akkoriban olyan soknak tűnt, ma meg az a normális két nagylemez között, ha nem több), Matt Howden távozott, majd megjelent a The Devil's Steed, rajta pár remek szerzemény, de összességében az sem volt egy kiemelkedő album. Majd újabb szünet, ezúttal 6 év, de az már nem is tűnt olyan soknak, mert már nem várt annyira új lemezeket az ember egy ilyen régóta pályán lévő, sikerei csúcsán rég túl lévő zenekartól. Aztán az előző nagylemezt, a The Cruellest Month-t felvezető kislemez, a Good Luck Bird újból reményre adott okot, mert a címadó dala nagyon jól sikerült (a B oldal meg nem volt annyira rossz). De utána a teljes nagylemezt meghallgatva kiderült, hogy ebben a kislemezben volt a zenekar minden ereje, nagyjából ez az egyetlen igazán jó dal az albumon, a többi a bosszantó, az unalmas és a hallgatható között mozgott.
Az új anyagot megelőző kislemez, a Mr. Cruel esetében fordított volt a helyzet, nem sok jóval kecsegtetett a későbbiekre nézve, ehhez képest kimondottan kellemes meglepetés a Once Upon A Time, már első hallgatás után az az érzése az embernek, hogy meg kell hallgatni újra (és nem azért, mint az előző lemeznél, hogy hátha megszereti, felfedez valami "rejtett értéket", amit először nem vett észre). Ahogy már a kislemezen is, itt is szerephez jut Don Anderson, a népszerű amerikai "neofolkos metalzenekar", az Agalloch gitárosa, akinek elektromos gitárja nagy hangsúlyt kap a lemezen. A dalok nagyrészt lendületesek, változatos hangszerelésűek, az akusztikus és elektromos gitár mellett szerepet kap a jól bevált hegedű, fuvola, basszusgitár, valamint az egyik dalban még a kissé stílusidegen szájharmonika is felbukkan. Egyes számok között hangulatos, helyenként bizonyos szempontból kísérletinek is nevezhető, instrumentális átkötések, felvezetések hallhatók - ezek talán a lemez legérdekesebb, legizgalmasabb pillanatai, tételei. De a "normális" dalok is teljesen rendben vannak, az utóbbi idők "nélkülözései" után jó újra egy remek passzban lévő Sol Invictust hallani, még ha nem is éri el a csúcskorszak lemezeinek szintjét, de talán azt már nem is várja el senki, örülünk a megbízhatóan jó színvonalnak is.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása