Max, a Steinklang kiadó vezetője mindig is szeretett túlozni. Persze valamennyire érthető ez, egy kiadó vezetőjének az a dolga, hogy eladja a portékáját, ugyanezt teszi a többi kiadó is, de Max különösen élen járt ebben mindig is. Jelen kiadványnál nem kevesebbet állít, mint hogy az Erde a valaha létezett egyik legjobb neofolk zenekar, és a legjobb a jelenleg létezők közül. Sosem szerettem az ilyen hangzatos kijelentéseket, ezért érthető módon erős szkepszissel kezdtem a lemez hallgatásába, azzal a nem titkolt céllal, hogy majd jól megcáfolom ezt a kijelentést, ami persze már elsőre egyértelmű volt, hogy nem lehet igaz, úgyhogy kár is erre több szót vesztegetni, koncentráljuk inkább magára a lemezre, ami meglepően jól sikerült.

Tudatosan kerülöm az olyan zenekarokat, mint pl. az Erde elődjének számító Svalbard is volt, kis CD-R- és mp3-kiadók termékei, megkérdőjelezhető esztétikával, tömegével ránk zúdítva az utóbbi jó pár évben. Úgy vagyok vele, hogy ha valamelyik annyira jó, akkor előbb-utóbb úgyis utat tör magának, valami rendes kiadó kiadja majd normális formátumban, ráérek majd akkor meghallgatni, annyi rossz zene jelenik meg mostanában, az embernek nincs kapacitása mindenre odafigyelni. Aztán persze sokszor bebizonyosodik, hogy a "rendes" kiadók is jelentetnek meg erősen kérdéses minőségű anyagokat. De mint már utaltam rá, a fehérorosz Erdével szerencsére nem ez a helyzet. A zenekart alkotó Vjacseszlávot ezen a kiadványon különböző orosz és fehérorosz zenészek segítik (pl. Pragnavit, Moon Far Away, Majdanek Waltz), és a nagyrészt német számcímek ellenére a dalok főleg (fehér)oroszul és angolul szólnak. Zeneileg leginkább a német Hekate említhető párhuzamként, dobokra épülő gépi alapok, népi hangszerek (hangmintái?), egy kis etnikus-középkori behatás (de nem zavaróan), és ami a legfontosabb: fogós énekdallamok. Mindez tökéletes összhangban, néhol poposan, néhol folkosan, végig erőteljes magabiztossággal. A hangzás is tiszta, erőteljes, helyenként kissé korunk betegségébe, a túlvezérlésbe esve (a hangerőháborúnak vége, a hangerő hívei győztek végérvényesen a dinamika támogatóival szemben), de bőven az élvezhető tartományon belül marad, sőt.

Ha nem is minden idők legjobb neofolk lemeze, még csak talán nem is az év albuma, de mindenképp erős anyag született, ami érdemes a figyelemre.