Az 1980-ban Brian Williams által alapított brit LUSTMORD formáció egyértelműen az indusztriális zenék egyik oldalhajtásaként aposztrofálható dark ambient kiemelkedően legfontosabb alapköve és sarokpontja. Albumok, kollaborációk sokasága és elképesztő hangulattal bíró alkotások sora, kreativitás és a műfaj sajátosságából eredő szűk keretek között is ötletektől feszített előrehaladás jellemzi az eddigi életmű elemeit, amelyek közé azért persze ritkán, de néha csak becsúszott néhány kevésbé sikerült alkotás is. Alapvető, hogy egy (többnyire) instrumentális, a szabvány zenei formáktól messze elrugaszkodó formát nem könnyű több mint 30 éven át folyamatosan izgalmas köntösbe burkolni, nem is állítom, hogy a LUSTMORD ezt minden próbálkozásával el is érte, ettől függetlenül többségében maradandó és klasszikus albumokat, kiadványokat szabadított a világra Williams úr. A 2009-ben megjelent The Dark Places Of The Earth például egyértelműen a műfaj (egyik) legfényesebben, illetve sötéten ragyogó ékköve, maga alá temető, elnyelő hangóceánja (a korongot bemutató lipcsei koncertet volt szerencsém a helyszínen megtekinteni és biztosan állítom, életem egyik meghatározó élményeként került besorolásra az említett produkció). Loopok ilyen magas szintű egymásra úsztatása, rétegződése megfelelő ízléssel és struktúrával egészen komoly technikai felkészültséget és kreativitást igényel. Nézzük azonban jelen kritika tárgyát, az aktuális albumot közelebbről...
Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor azt írnám, hogy Brian Williams várt 4 évet, majd megalkotta a 2009-es TDPOTE album ikertestvérét, mindössze annyi eltéréssel, hogy felkérte néhány énekes kollégáját a szakmai közreműködésre. Sokadszor hallgatom meg a korongot, mégsem tudom eldönteni, mennyire volt ez helyes döntés. Williams úr egy korábbi interjúban így nyilatkozott: "a zenélés, a zene megalkotása számomra egy rendkívül magányos és intim élmény". Sajnos az említett interjúból az már nem derült ki, hogy ezt pontosan hogyan értette, azonban tény, hogy a LUSTMORD korábban is a különböző együttműködések egész tárházát vonultatta fel, elég ha a teljesség igénye nélkül a MELVINS-főnök Buzzóval történő kooperációira gondolunk. Nos, én úgy látom (hallom), ismét egy remekbe szabott dark ambient korong került rögzítésre (a korai éveket jobban jellemző indusztriális felhangokkal, "ütemekkel", úgy tűnik, végérvényesen szakítva), amelyet a miszter némi vokális munkával igyekezett díszíteni a közreműködők által, ki-ki döntse el maga, mennyire játszott ebben szempontot az a bizonyos kereskedelmi kisördög. Több mint 3 évtized underground státusza után szerintem semennyire, de persze ki tudja, ellenben én örömmel venném az album instrumentális verzióját, mert a LUSTMORD azért mégiscsak úgy az igazi. Szépen, érzéssel dalolnak a hölgyek és az urak, én mégis halványan feleslegesnek érzem a munkájukat, és a valódi elmélyülést sem segítik elő számomra. Jarboe hangja itt nekem kimondottan környezetidegen, ennek ellenére mégis jól teljesít, ellenben Aina Skinnes Olsen kellemesen szárnyaló hangja egy kissé túl "rádióbarát". Az elsősorban a TOOL zenekarból ismert Maynard James Keenan ezúttal némileg alul teljesít, de vele sincs különösebb probléma, csak számomra leheletnyit felesleges és nem elég széles a spektrum (habár maga a dal így is döbbenetesen szuggesztív), akárcsak Soriah, akin azért veszettül érezni a kapaszkodást, a bizonyítani akarást. Biztosan vannak olyan rajongók, akik számára pont ez a vokális plusz jelenti majd a pozitív többletet, nekem mindenesetre a történet nem teljesen kerek, ettől függetlenül az új LUSTMORD album így is köröket ver az industrial-ambient mezőny jelentős többségére.
Az album CD és bakelit formájában is megrendelhető a jelentősebb terjesztőktől, a zenei tartalomban nincs különbség (sehol egy bónuszdal), ellenben a vizuális élmény a vinyl esetében valami fantasztikus pluszt jelent.
